Ahhoz, hogy kijózanodjon a magyar társadalom abból a részegségből, amit az elmúlt néhány évtized döntő részében a vezető politikai erők okoztak demagógiával, felelőtlen ígérgetésekkel, hazudozással és egyoldalú propagandával, rendet kell rakni a dolgok között. Most úgy tűnik, az általános népharag a kormánnyal és a levitézlett politikai elittel szemben egyfajta lehetőséget kínál az őszinte szembenézésre a múlt hibáival szemben. Az embereknek elegük lett, azt üzenik a politikának, hogy álljunk meg és csináljunk rendet, mert ez így nem mehet tovább.
A magánnyugdíj-pénztári megtakarítások lenyúlása pontosan illeszkedik a társadalom leitatásának folyamatába. Ami ezt lehetővé tette a társadalom széles tömegei számára az maga a legerősebb Fideszes toposz: a „kommunisták (=MSZP) lopnak”. Ez implicite tartalmazza, hogy mi (=Fidesz) nem. Lényegében emiatt kerültek hatalomra. A „ne lopj” norma makro oldalról hatékonysági elv, mikro oldalról morális. Mert nem lehet hatékonyan működtetni egy társadalmat úgy, hogy néha jön pár ember és elvesz mindent. Mert akkor minek érjen el az ember bármit is, úgyis elveszik. Nincs ösztönző. De ahhoz, hogy az emberek ezt be is tartsák, két dolog kell: morális értékké, normává kell válnia és persze kell egy állam, ami komoly szankciókat alkalmaz a normaszegőkkel szemben. Miután elterjedt ez a morális rend, az emberek ezt elvárják, különös tekintettel az államtól és az azt működtető politikusoktól. Ennek az elvárásnak nem tudtak megfelelni az „elmúlt 8 év” kormányai. Meg is kapták jogos jussukat.
A magánnyugdíjak államosításának (akkor még csak ezt tudtuk, hogy ezt ellopják, csak később) legfőbb hivatalos indoka az volt, hogy meg kell védeni a nyugdíjakat, mert a magánpénztárak „eltőzsdézték az emberek pénzét”. Persze tudtuk akkor is, hogy ez mekkora hazugság. Elég csak annyit látni, hogy a reálkamatokra (infláción felüli kamatrész) 2011-ben 233 milliárd forintot fizettek vissza a pénztárak a tagoknak. Akkor hogyan tőzsdézték el, ha az infláción túl ekkora haszon maradt az emberek számláján? Nonszensz az egész. Ezzel együtt a kritikák nagy része jogos volt az akkori magánpénztári rendszerrel szemben: túl költségesen működtek és nem volt megfelelő az állami szabályozásuk. Minden szakember tudta, hogy ezeken kell szigorítani, nem pedig megszűntetni az egészet.
De ami miatt mégis – ha néhány döccenővel is – simán átment a társadalmon, az a „kommunisták lopnak” toposz volt. Hiszen a kötelező magánpénztári rendszert a Horn-kormány hozta létre. „Vagyis a kommunisták. Azok meg lopnak. Tehát ellopták ezt is. Ahhoz, hogy megvédjük az emberek nyugdíját, vissza kell csinálni az állami rendszert. Mert most már nem a kommunistáké az állam. Hanem a Fideszé. A Fidesz meg nem lop. Így az állam garantálni tudja a nyugdíjadat, mert most már nem lopnak.” (Tudatosan egyszerűsítem le ennyire a gondolatsort, hogy csak a lényegre koncentráljunk)
Emiatt nem kapta fel a fejét az egész társadalom, emiatt nem ment ki mindenki az utcára. Mostanra ez a helyzet megváltozott. Először is most már tudjuk, hogy ellopták. Mert két fontos ígéret hangzott el az államosítás alatt: (1) államadósságot csökkentünk belőle és (2) lesznek egyéni számlák az állami rendszerben is, ami azt a látszatot kelti, hogy létezik valamilyen összefüggés a befizetett és a kifizetett pénzek között. Mára tudjuk, hogy ezekből egyik sem teljesült. Ha erre nem, akkor mire költötte ezt a gigantikus összeget a kormány? Egy szűk, politikailag elkötelezett, kiváltságos réteg finanszírozására, beleértve az egyre jobban megerősödő Fideszes oligarchákat. Vagyis a hatalmuk bebetonozására. Erre mondják azt az emberek sommásan, hogy ellopták.
Másodszor, idén októberre minden korábbinál jobban láthatóvá vált, hogy a korrupciós ügyek kulminálnak a kormányzásban: a NAV botrányok, a kitiltási ügy, a Fideszes vezetők és „vállalkozók” megmagyarázhatatlan vagyongyarapodása mind egy irányba mutatott. És ekkor először a nép is a sarkára állt, és korábban nem látott tömegben, hatalmas intenzitással kezdte el szapulni a kormányt. Kezdett repedezni az a korábban felépített toposz, miszerint a „kommunisták lopnak”. És itt érkezünk el a kulcsmomentumhoz. Egy ilyen helyzetben, egy ilyen politikai-lélektani pillanatban, amikor az utcán olyan táblák alatt tüntetnek az emberek, hogy „bűnözőknek nem adózunk” és „annyit loptok, hogy nem bírjuk adóval” a Fidesz bejelenti, hogy elveszik a maradék magánnyugdíj-pénztári tagok 200 milliárdos pénzét is! Döbbenetes. Most írhatnék arról, hogy ez mennyire szakmaiatlan és immorális, meg hogy mekkorák a hozamok, és hogy mennyire cinikus az egész indoklás az elmaradó tagdíjfizetésekkel. Megtették ezt már mások helyettem kiváló írásaikban, de itt és most nem ez a lényeg. Hanem, hogy ezzel a bejelentéssel a Fidesz pont azt igazolta vissza, ami miatt az emberek az utcára vonultak: most már „nemcsak a kommunisták lopnak”.
Ezzel a Fidesz morális legitimációjának maradéka is megszűnt, a társadalmi támogatottsága léket kapott. Ez ki is fog derülni a következő hónapokban. Biztosan lesznek még utóvédharcok a Fideszhez közeli morális relativizálók között: sokszor fogjuk hallani a Századvég elemzőitől és vezetőitől, hogy „a privatizáció mennyire igazságtalan és belterjes volt, hogy mennyire szétlopták az országot a kommunisták, amit vissza kell csinálni. Az legitimálja a mai változtatásokat, hogy itt korábban loptak.” De ez már nem fog átmenni, mert mostanra valami örökre megváltozott: megdőlt a korábbi toposz, most már mindenki tudja, hogy „ezek is lopnak”.
Remélem, nem kell megélnem azt a pillanatot, amikor az emberek arra is rájönnek, hogy az állami nyugdíj garantálása nem több egy üres ígéretnél. Ez triviális: mindig annyi pénzt tud erre szánni a mindenkori kormány, amit a demográfia és a gazdaság megenged. Pont. Percepciós oldalról viszont már most veszített a kormány, hiszen az állami garancia társadalmi bizalma a „most már nem lopnak” hittételre épült. Ennek leomlása tovább fogja rombolni az állami intézményekbe vetett közbizalmat. A Fidesz végső soron ebbe fog belebukni: kötelezően el fog jönni egy pont, amikor a valós teljesítmény és a látszat találkozni fog, és akkor vége. De sajnos romhalmazok maradnak majd a mostani kormányzás után, aminek a megoldása óriási tehertétel lesz a következő generáció vállán.
Az ország a rendszerváltás után már megtapasztalta mindkét politikai oldal hatalmát, és csalódott mindkettőben. A mostaniban még nagyobbat fog, mert azt hitte, hogy ők a megoldás. Egyelőre nem lát ebből kiutat, ezért olyan dühös és ingerült. Valami újnak kell jönnie. De olyannak, amelyik nem hitegeti hamis ígéretekkel tovább az embereket.
