Pápa Levente blogja

A Fideszes toposzok korának vége

2014. november 27. 12:40 - Pápa Levente


Ahhoz, hogy kijózanodjon a magyar társadalom abból a részegségből, amit az elmúlt néhány évtized döntő részében a vezető politikai erők okoztak demagógiával, felelőtlen ígérgetésekkel, hazudozással és egyoldalú propagandával, rendet kell rakni a dolgok között. Most úgy tűnik, az általános népharag a kormánnyal és a levitézlett politikai elittel szemben egyfajta lehetőséget kínál az őszinte szembenézésre a múlt hibáival szemben. Az embereknek elegük lett, azt üzenik a politikának, hogy álljunk meg és csináljunk rendet, mert ez így nem mehet tovább.
 

A magánnyugdíj-pénztári megtakarítások lenyúlása pontosan illeszkedik a társadalom leitatásának folyamatába. Ami ezt lehetővé tette a társadalom széles tömegei számára az maga a legerősebb Fideszes toposz: a „kommunisták (=MSZP) lopnak”. Ez implicite tartalmazza, hogy mi (=Fidesz) nem. Lényegében emiatt kerültek hatalomra. A „ne lopj” norma makro oldalról hatékonysági elv, mikro oldalról morális. Mert nem lehet hatékonyan működtetni egy társadalmat úgy, hogy néha jön pár ember és elvesz mindent. Mert akkor minek érjen el az ember bármit is, úgyis elveszik. Nincs ösztönző. De ahhoz, hogy az emberek ezt be is tartsák, két dolog kell: morális értékké, normává kell válnia és persze kell egy állam, ami komoly szankciókat alkalmaz a normaszegőkkel szemben. Miután elterjedt ez a morális rend, az emberek ezt elvárják, különös tekintettel az államtól és az azt működtető politikusoktól. Ennek az elvárásnak nem tudtak megfelelni az „elmúlt 8 év” kormányai. Meg is kapták jogos jussukat. 

A magánnyugdíjak államosításának (akkor még csak ezt tudtuk, hogy ezt ellopják, csak később) legfőbb hivatalos indoka az volt, hogy meg kell védeni a nyugdíjakat, mert a magánpénztárak „eltőzsdézték az emberek pénzét”. Persze tudtuk akkor is, hogy ez mekkora hazugság. Elég csak annyit látni, hogy a reálkamatokra (infláción felüli kamatrész) 2011-ben 233 milliárd forintot fizettek vissza a pénztárak a tagoknak. Akkor hogyan tőzsdézték el, ha az infláción túl ekkora haszon maradt az emberek számláján? Nonszensz az egész. Ezzel együtt a kritikák nagy része jogos volt az akkori magánpénztári rendszerrel szemben: túl költségesen működtek és nem volt megfelelő az állami szabályozásuk. Minden szakember tudta, hogy ezeken kell szigorítani, nem pedig megszűntetni az egészet. 

De ami miatt mégis – ha néhány döccenővel is – simán átment a társadalmon, az a „kommunisták lopnak” toposz volt. Hiszen a kötelező magánpénztári rendszert a Horn-kormány hozta létre. „Vagyis a kommunisták. Azok meg lopnak. Tehát ellopták ezt is. Ahhoz, hogy megvédjük az emberek nyugdíját, vissza kell csinálni az állami rendszert. Mert most már nem a kommunistáké az állam. Hanem a Fideszé. A Fidesz meg nem lop. Így az állam garantálni tudja a nyugdíjadat, mert most már nem lopnak.” (Tudatosan egyszerűsítem le ennyire a gondolatsort, hogy csak a lényegre koncentráljunk)

Emiatt nem kapta fel a fejét az egész társadalom, emiatt nem ment ki mindenki az utcára. Mostanra ez a helyzet megváltozott. Először is most már tudjuk, hogy ellopták. Mert két fontos ígéret hangzott el az államosítás alatt: (1) államadósságot csökkentünk belőle és (2) lesznek egyéni számlák az állami rendszerben is, ami azt a látszatot kelti, hogy létezik valamilyen összefüggés a befizetett és a kifizetett pénzek között. Mára tudjuk, hogy ezekből egyik sem teljesült. Ha erre nem, akkor mire költötte ezt a gigantikus összeget a kormány? Egy szűk, politikailag elkötelezett, kiváltságos réteg finanszírozására, beleértve az egyre jobban megerősödő Fideszes oligarchákat. Vagyis a hatalmuk bebetonozására. Erre mondják azt az emberek sommásan, hogy ellopták.

Másodszor, idén októberre minden korábbinál jobban láthatóvá vált, hogy a korrupciós ügyek kulminálnak a kormányzásban: a NAV botrányok, a kitiltási ügy, a Fideszes vezetők és „vállalkozók” megmagyarázhatatlan vagyongyarapodása mind egy irányba mutatott. És ekkor először a nép is a sarkára állt, és korábban nem látott tömegben, hatalmas intenzitással kezdte el szapulni a kormányt. Kezdett repedezni az a korábban felépített toposz, miszerint a „kommunisták lopnak”. És itt érkezünk el a kulcsmomentumhoz. Egy ilyen helyzetben, egy ilyen politikai-lélektani pillanatban, amikor az utcán olyan táblák alatt tüntetnek az emberek, hogy „bűnözőknek nem adózunk” és „annyit loptok, hogy nem bírjuk adóval” a Fidesz bejelenti, hogy elveszik a maradék magánnyugdíj-pénztári tagok 200 milliárdos pénzét is! Döbbenetes. Most írhatnék arról, hogy ez mennyire szakmaiatlan és immorális, meg hogy mekkorák a hozamok, és hogy mennyire cinikus az egész indoklás az elmaradó tagdíjfizetésekkel. Megtették ezt már mások helyettem kiváló írásaikban, de itt és most nem ez a lényeg. Hanem, hogy ezzel a bejelentéssel a Fidesz pont azt igazolta vissza, ami miatt az emberek az utcára vonultak: most már „nemcsak a kommunisták lopnak”.

Ezzel a Fidesz morális legitimációjának maradéka is megszűnt, a társadalmi támogatottsága léket kapott. Ez ki is fog derülni a következő hónapokban. Biztosan lesznek még utóvédharcok a Fideszhez közeli morális relativizálók között: sokszor fogjuk hallani a Századvég elemzőitől és vezetőitől, hogy „a privatizáció mennyire igazságtalan és belterjes volt, hogy mennyire szétlopták az országot a kommunisták, amit vissza kell csinálni. Az legitimálja a mai változtatásokat, hogy itt korábban loptak.” De ez már nem fog átmenni, mert mostanra valami örökre megváltozott: megdőlt a korábbi toposz, most már mindenki tudja, hogy „ezek is lopnak”.

Remélem, nem kell megélnem azt a pillanatot, amikor az emberek arra is rájönnek, hogy az állami nyugdíj garantálása nem több egy üres ígéretnél. Ez triviális: mindig annyi pénzt tud erre szánni a mindenkori kormány, amit a demográfia és a gazdaság megenged. Pont. Percepciós oldalról viszont már most veszített a kormány, hiszen az állami garancia társadalmi bizalma a „most már nem lopnak” hittételre épült. Ennek leomlása tovább fogja rombolni az állami intézményekbe vetett közbizalmat. A Fidesz végső soron ebbe fog belebukni: kötelezően el fog jönni egy pont, amikor a valós teljesítmény és a látszat találkozni fog, és akkor vége. De sajnos romhalmazok maradnak majd a mostani kormányzás után, aminek a megoldása óriási tehertétel lesz a következő generáció vállán.

Az ország a rendszerváltás után már megtapasztalta mindkét politikai oldal hatalmát, és csalódott mindkettőben. A mostaniban még nagyobbat fog, mert azt hitte, hogy ők a megoldás. Egyelőre nem lát ebből kiutat, ezért olyan dühös és ingerült. Valami újnak kell jönnie. De olyannak, amelyik nem hitegeti hamis ígéretekkel tovább az embereket.

47 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://papalevente.blog.hu/api/trackback/id/tr96937309

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hogyan buktass meg 12 lépésben egy kormányt? 2014.11.27. 18:38:03

Puccsolási szamárvezető kezdő forradalmároknak. Saul David Alinsky radikális aktivistáknak szánt tanácsait azok kezdték itthon megfogadni, akik egy éven belül három választást is elbuktak. A "Rules for Radicals" című könyv kötelező olvasmány a baloldal...

Trackback: Horváth András volt NAV-os hazudott, vagy csak nem bontott ki minden részletet? 2014.11.27. 18:33:51

Valótlanságokkal, féligazságokkal, csúsztatásokkal és ferdítésekkel hergelni és manipulálni a közvélemény arra fogékony részét nagyon aljas dolog. Pláne, ha valaki azért teszi, mert a tanult szakmájára ráunva ezzel a módszerrel próbál felkapaszkodni a ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ostvan2 2014.11.27. 19:11:05

kb 20 évvel ezelőtt volt egy beszélgetésem anyámmal. Ő is azt mondta, hogy "a kommunisták lopnak". Hisz az ő életében csak ennyi volt a tapasztalat. Azt válaszoltam neki, hogy "pontosabban: mindig azok lopnak, akik hatalmon vannak". És ezt egy bizonyos szintig el is tűrte a társadalom. De van egy határ, amit már nem!

Dr Gregory House 2014.11.27. 20:34:02

@ostvan2: És melyik lesz a következő tolvajbanda?

Bársony és Selyem 2014.11.27. 22:07:30

A 2010. novemberi törvény alapján végbement visszaterelés nem azért ment simán az emberek túlnyomó többségénél, mert azok arra gondoltak, hogy "a kommunisták loptak, stb...", hanem azért, mert megzsarolták az embereket: ha maradnak MANYUP-tagok, akkor nem fognak állami nyugdíjat kapni. Ennyi elég is volt az öngondoskodás fogalmával és tartalmával nagyon kevéssé ismerős magyar társadalomban.

Éppen azok maradtak ennek a fenyegetésnek ellenére tagok, akik tisztában voltak az állami nyugdíjrendszer fenntarthatatlanságával és annak gazdasági és demográfiai okaival. Ez a 109.000 ember nagyjából a jólképzett, 30-45 évesek csoportjából került ki zömében - abból a társadalmi közegből, amelyről az akkori értékpreferencia-vizsgálatok egyértelműen erős "antikommunista" attitűdöt tártak fel, különös tekintettel a 2006-2009 közötti időszakra vonatkozóan. Így, ha az "antikommunizmus", a "lopós komcsi" toposza lett volna a visszalépésre motiváló tényező, akkor ez a társadalmi csoport nagyobbrészt nem tartott volna ki a MANYUP-ja mellett.

A valódi választóvonal - és motivációs tényező - a visszalépők és a maradók között a társadalmi, gazdasági és intellektuális önállóság és az államhatalommal szembeni magabiztosság volt, mely magabiztosság alapja nem más, mint hogy az illető, ha nagyon "szemétkedik" vele a magyar államhatalom, akkor a nemzetközi szinten is versenyképes tudása, képzettsége folytán bármikor "lelép" az országból, így a magyar állam által igen nehezen "befenyíthető". Mondhatni: a kompetenciái révén megengedheti magának az államhatalom negligálását.

A tagok zöme azért is érezte úgy, hogy kénytelen engedni a kormányzati nyomásnak, mert egyszerűen nem látott olyan politikai erőt az országban, amelyről el tudta volna képzelni azt, hogy megvédje az államhatalom zsarolásával szemben. Mert a magyarság a kollektív társadalmi érdekképviselet terén nem rendelkezik azokkal a tapasztalatokkal, kompetenciákkal, amelyek birtokéban önmagát lenne képes megvédeni egy hasonló lépéssel szemben. Itt a "kisembert" több évszázados és koherens tapasztalata az volt, hogy amit a hatalom akar, azt meg is teszi, neki pedig engednie kell, különben megjárja - jelen esetben pl. elveszíti a nyugdíját. A magyarok csak akkor szállnak szembe a nekik kellemetlen hatalommal, ha azt egy magabiztos vezetés alatt tehetik meg.

...Szóval, valakitől, aki ha belenéz a tükörbe, ott az Együtt potenciális elnökét látja ("Én jobban csinálnám, mint Szigetvári!"), bizony jóval több társadalomismeretet és az alapján mélyebbre tekintő társadalmi motivációs analíziskészséget várnánk!:-)

Bona Fides 2014.11.27. 22:37:13

@Dr Gregory House: Hát ez az! Dögöljön meg az összes tetves kurva politikus!

sorstalan gáz 2014.11.27. 22:56:58

Megállítja az egyszeri vízhordó lányt a földesúr és azt mondja neki: te lányka, te már eladósorba kerültél, itt vannak a manyup robotosaim, válasszál közülük egyet, az lesz az urad a jövőben majd életed végéig

- De hogyan válasszak uram amikor még sosem láttam őket, és egyáltalán nem akarnék én férjhez menni?

- Mondtam amit mondtam, válaszd ki az egyiket és hozzad a kelengyét mert azzal fogsz hozzá beköltözni

A lány hozta a kelengyéjét amije csak volt mind, találomra rábökött az egyik manyupra és a szénakazalban hagyta megborítani magát

Ezután boldogan éltek együtt ameddig a Gonoszorbán el nem választotta őket

colonel Tigh 2014.11.28. 01:51:59

A "kommunisták lopnak" toposz mellett van még egy jelentős, és sokkal károsabb toposz: az "inkább ezek lopjanak" toposz. Amúgy mintha a Fideszben nem komcsi múltú emberek ülnének... 2010-ben semmilyen forradalom nem volt, szimpátiaszavazás történt, a szimpatikusabb bűnözőkre szavaztak. Soha nem szavaztam az Mszp-re, de 2010-ben mégsem tudtam örülni, főleg a 2/3-nak. Akinek csak egy csöpp esze volt, az simán látta, ill. el tudta képzelni Orbán első etapja után, főleg annak a második felében mutatott teljesítménye alapján, hogy kb mire lehet majd ezektől számítani.
@Dr Gregory House: hogy ne fordulhasson elő ilyen még egyszer, ezért lenne szükség felelősségvonásra. Végre egyszer ebben az országban is megkaphatná a magát elitnek tituláló, közönséges bűnöző férge, hogy attól mert bársonyszékben meresztette a seggét egy ideig az nem fogja megmenteni. És nem, nem a rossz kormányzást kérjük majd tőlük számon, hanem az elsumákolt Rolexek, töbszázmilliós ingatlanok, megmagyarázhatatlan tempóban milliárdos vagyonokat. Mindezt persze olyan bíróságokon, ahol az ügyész meg a bíró nem családtag ofkorz. Aztán ha bűnös, akkor megszórni őket jó pár évvel, de kurva keményen, a maxot mindegyiknek. Próbálkozni mindig fog valaki, de a következő évtizedben biztos nem lennének ilyen bátrak.
A kommunisták toposzra meg simán ott vannak az ügynökakták. Azonnal nyilvánosságra hozni, kutathatóvá tenni. Nem hiába nem hozzák nyilvánosságra, azon nem gondolkozott el senki, hogy pont a ruszkikhazaviktor, a harcos antikommunista miért lehetetleníti el azonnal bármely próbálkozást már hány éve is? Talán mert nem működött volna se a "komcsik lopnak", se az "inkább ezek lopjanak" toposz. Az esetükben legalábbis biztos nem.

midnight coder 2014.11.28. 06:10:46

Már majdnem elkezdtem olvasni a postot, amikor elérkeztem a manyupig. Na, itt hagytam abba az olvasást.

A manyup-ot ugyanúgy a polgárok feje fölött hozták létre, ahogy megszüntették, és abban a formában ahogy létezett, sokkal inkább fenntarthatatlan volt mint a FK. A manyup-ban lévő minden forint mögött legalább egy forint államadósság volt. A polgár befizetésőből 8% át lett terelve manyup-ba, az FK-ból hiányzó összeget kipótolta állam bácsi a költségvetésből, a költségvetésből hiányzó összeget meg pótolták hitelekből.

Aki ezt a dolgot nem látja át, az ne beszéljen itt az elmúlt évtized felelőtlen ígérgetéseiről és demagógiájáról. Mert ez pont az elmúlt évtizedek egyik legfelelőtlenebb döntése volt.

dont be such a nazi 2014.11.28. 06:49:34

@midnight coder: "A manyup-ban lévő minden forint mögött legalább egy forint államadósság volt. "
- több, mert a pénztáraknak működési költsége is volt.

dont be such a nazi 2014.11.28. 06:51:06

Hűha! Most látom h február 28. van. Király!

dont be such a nazi 2014.11.28. 06:52:26

Szerintem eléggé szar az a fontkészlet, ahol az arab egyes római egyesnek láccik.

vajdasagi 2014.11.28. 07:15:22

@midnight coder: Nekem ehhez azért van morális jogom hozzászólni, mert én választhattam, hogy belépek-e a MANYUP-ba, vagy nem. Jól tudok számolni, és pontosan tudtam, hogy ez nekem személy szerint anyagi előnyökkel járt volna, de az országnak rossz. Éppen ezért én nem léptem be! Vagyishogy egyetértek veled abban, hogy az egy felelőtlen és rossz döntés volt. Abban is egyetértek, hogy változtatni kellett rajta jelentős mértékben.

Azonban az a demagóg módszer, és duma, hogy "megvédjük a nyugdíjakat", meg hogy "a gonosz karvalytőke eltőzsdézi", meg ilyesmi, az nagyon-nagyon visszataszító volt. És az, hogy mit csinált a mostani kormány ezzel a rettenetes nagy pénzzel - az is legalább akkora bűn volt, mint maga a MANYUP bevezetése. 20-30 év múlva az embereknek vélhetőleg akkora nyugdíja lesz majd, amiből éppen hogy nem halnak majd éhen, mert a Selmeczi jól megvédte. Én mindenesetre nem számítok arra, hogy az állam gondoskodni fog rólam öregkoromra - mert nem lesz rá képes. Mert a mostaniak (balról és jobbról) ezt tették a hazával.

Az vesse rám az első követ ez ügyben, aki nem vélt személyes érdekeit helyezte előtérbe ebben a témába, hanem a közösség érdekeit - mert én ezt próbáltam.

anyo05 2014.11.28. 07:26:21

"A nép a sarkára állt":DDDD Ha jó akarok lenni, akkor pár 10ezer!!! De még a bbc szerint sem voltak pár 10ezren!!! Miközben kikerültünk a túlzottból, miközben ezer rezsicsöki volt, miután több, mint 3% a GDP javulás, miközben nőttek mind a nominál és reál bérek, miközben nő a kiskereskedelmi forgalom:)))) Ugyan már elvtársak!! Ezek csak ismét hatalomhoz akarnak jutni!!!!
A közösség érdekét Boross minelnök fogalmazta meg: Soha többé ballib kormányt!!!!

Ad Dio 2014.11.28. 07:54:10

@vajdasagi:

Pontosan.
Annyit tennék csak hozzá mindehhez, hogy a nyugdíj rendszerre szerte a világban szinte csak rosszabbnál rosszabb verziókat látni. Az ok meglehetősen egyszerű: egy évtizedekre nyúló stratégiát kellene egy négy évre optimalizált hatalomnak megalkotni, majd a következő kormányoknak soká-soká fenntartani... itt a távlati racionalitásnak annyi esély mint malackának a jégen...

Netuddki. 2014.11.28. 08:14:49

"a „kommunisták (=MSZP) lopnak”. Ez implicite tartalmazza, hogy mi (=Fidesz) nem. Lényegében emiatt kerültek hatalomra."

Óriási tévedéssel kezded a posztot. Nem tudom mit írtál utána, de az se lehet jobb.

Az I. orbán ténykedése és ami utána volt, és az orbánról szóló könyvek megjelenése után szerintem csak a nagyon naivak hitték el, hogy majd a fideszesek nem lopnak. Loptak az I. orbán alatt, loptak a maszop alatt is. A propaganda meg egészen idáig az volt, hogy a maszoposok többet loptak. Szerintem meg a tolvaj az tolvaj, és ezért sem szavaztam egyikre se.

Az, hogy 2010-ben nyerhettek gyakorlatilag annak volt köszönhető, hogy az orbán banda végletekig megosztotta az országot, és nem volt normális alternatíva egyik párttal szemben sem. Ennek következtében nagyon kevesen mentek el szavazni, így a fideszdrukkerek és az érdekes számítási mód következtében az orbán össze tudta kaparni a 2/3-ot. Másodjára már kevésbé. Röviden és tömören ennyi.

Remélhetőleg egyre többen észreveszik, hogy ha kivonják magukat a politikából akkor azzal csak a klinikai eset megélhetési politikusokat segítik a közpénz közelébe...

J.László 2014.11.28. 09:01:49

@nicktolvajmentesítő_kovi1970:
"Ennek következtében nagyon kevesen mentek el szavazni, így a fideszdrukkerek és az érdekes számítási mód következtében az orbán össze tudta kaparni a 2/3-ot."

2010-ben és 2014-ben átlagos volt a részvételi arány. Ezen az alapon 1990 óta valamennyi választáson "nagyon kevesen" mentek el szavazni. 2010 előtt is "érdekes" volt a számítási mód, hiszen akkor is torzított a mindenkori győztes javára. Lásd: 1994-es 72% liberálbolsevista mandátum kb. 50% listás szavazattal.

midnight coder 2014.11.28. 09:03:33

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Igen, azt hogy a FIDESZ lopni fog kb. tudni lehet. De azt is, hogy kis hazánkban ((a Jobbikot leszámítva, de az soha nem lesz kormányképes) kb. ez a két erő van. FIDESZ vagy MSZP. És a kettő közül még mindig messze a FIDESZ a kevésbé rossz. Ellopják ugyan ők is a magukét, de legalább az az epic fail nincs mit 2002 és 2006 között volt.

sas70 2014.11.28. 09:03:39

@midnight coder: A magán nyugdíj pénztári rendszer és az államadósság között nem volt ilyen ekvivalens összefüggés.
Ez a magánnyugdíj pénztári rendszer egyébként azzal számolt, hogy a kötelező befizetéseken túl, az emberek majd nagyobb saját befizetéseket is teljesíteni fognak és akkor azok a nyugdíjasok kisebb terhet fognak jelenteni az akkori költségvetésnek, miközben jobban élnek. A probléma nem a pénztárakkal volt és nem azok okozták a problémát. A gond az, hogy a gazdaság nem teljesített olyan mértékben, mint azt korábban várták, a költségvetési hiány rendre magasabb lett, ezáltal mire a vegyes rendszer haszna érdemben megmutatkozhatott volna, addigra azt látták, hogy egyre nehezebben fenntartható bizonyos nézőpontból. Ráadásul éppen jól jött a "családi ezüst", amikor a nagy célokat akarták Orbánék megvalósítani. Ezért szüntették meg ezt a rendszert, minden más csak duma volt.
A probléma viszont az, hogy az aktív társadalmi réteg fogyásával a költségvetésnek folyamatosan nőnek a terhei és ott tartunk, hogy az aktívak járulékai lassan már nem elegendőek, hogy a nyugdíjakat fedezzék, pláne nem a jelenlegi szinten. És ebből lesz a nagy pofára esés, mert vagy csökkenteni kell a nyugdíjakat vagy emelni a járulékokat. A gazdaságnak mindkettő káros lesz.

midnight coder 2014.11.28. 09:08:49

@Ad Dio: A legnagyobb baj az, hogy igazából semmiképp nem lehet hosszú távú stratégiát meghatározni. A világ dinamikusan változik, sokkal gyorsabban mint ahogy azt a bürokraták követni tudják. Az átlagpolgárról aki a bürokraták főnökeit választja nem is beszélve.

A másik gond alapvetően a demokráciával van. A polgár dönt, de a polgárnak se képzettsége, sem infói nincsenek, sem ideje dönteni, azaz utánanézni az egyes alternatíváknak. Azaz a világról alkotott véleménye kb. az lesz, amit a médiából az arcába tolnak. Az pedig alapvetően a média tulajdonosainak érdekeit fogja tükrözni, és nem a polgárét. Erre a legjobb példa az Index és ez a post a címlapon, meg a sok kicsi testvére.

dont be such a nazi 2014.11.28. 09:10:36

@J.László: "Lásd: 1994-es 72% liberálbolsevista mandátum kb. 50% listás szavazattal. "
Lásd 2014-es 66% fidesznáci mandátum 44% listás szavazattal.
Ja és Hornék nem írták át kedvükre-kényükre a 72 százalékukkal az alkotmányt, a választási rendszert és nem szállták meg az Alkotmánybíróságot.
De a te narancslé agyad (agy???) ezt úgyse fogja fel.

dont be such a nazi 2014.11.28. 09:13:11

@anyo05: "Miközben kikerültünk a túlzottból, miközben ezer rezsicsöki volt, miután több, mint 3% a GDP javulás, miközben nőttek mind a nominál és reál bérek, miközben nő a kiskereskedelmi forgalom"
- Hát persze. Közben nő a nyomor és az államadósság, meg kell 1700 milliárd megszorítás. Nyilván mert hasít a gazdaság. Te mit szedsz gondolkodás ellen? Narancsot?

midnight coder 2014.11.28. 09:19:06

@sas70: A mohácsi csata meg ott lett elszúrva, hogy a magyaroknak nem voltak tankjai és katonai helikopterei. Pedig pár Apahce Longbow is bőven elég lett volna, hogy megállítsa a törököket. A magyarok úgy számoltak, hogy addigra majd lesz ilyen helikopterünk, de a fene egye meg nem lett. Ezért aztán ez az egész Mohácsi csata projekt megbukott...

A fenntarthatósággal kapcsolatban tökéletesen egyetértek, de az amit manyupnak hívtak, semmivel sem volt fenntarthatóbb mint a FK. Mert az, hogy minden forint megtakarítás mellé felveszek a polgár nevében egy forint államadósságot azt jelenti, hogy mire a polgár kézhez kapja a nyugdíját, pont annyi adósság lesz a nyakában mint amennyi a nyugdíja. Mínusz a működési költség. Persze van profit is a manyupon:
az manyup által fizetett kamat - az államadósság után fizetendő kamat. És persze mindez hosszú távra nézve, beleszámolva a kockázatot is. Ha ez akkora bolt lenne, akkor az államok sorban vennének fel hiteleket, és vinnék ezt a pénzt a tőzsdére. De nem tudok olyan államról, ami ezt csinálná.

dont be such a nazi 2014.11.28. 09:23:43

@midnight coder: Nem tudod elmagyarázni nekik. Azt hiszi, hogy a manyup az övé. Nem értik ezzel mekkora társadalmi adósságot csinálnak. Lehet hogy ő klassz nyugdíjat kap majd, de az eladósodott állam miatti társadalmi lezüllése miatt, a többletet el is fogja költeni az orvosokra, amit az állam nem fog tudni biztosítani, meg rácsokra, riasztókra.

dont be such a nazi 2014.11.28. 09:25:59

@sas70: "Ez a magánnyugdíj pénztári rendszer egyébként azzal számolt, hogy a kötelező befizetéseken túl, az emberek majd nagyobb saját befizetéseket is teljesíteni fognak "
arra ott az önkéntes. Egyébként e a számítás mutatja, mennyire elszámították magukat.
Mert az emberek maguktól nem fizettek be, csak ha az államiból lecsíphettek, az volt jó.

midnight coder 2014.11.28. 09:26:53

@dont be such a nazi: Hogyan is alakult az államadósság 2002 és 2010 között, és hogy 2010 és 2014 között ?

midnight coder 2014.11.28. 09:31:31

@dont be such a nazi: Rácsokra, riasztókra így is el kell. Erre nem az a megoldás, hogy több a segílyke, hanem a közmunka. Ha napi 8 órát kell melózni a pénzért, akkor nem ér rá a polgár egész nap a lovaskocsin ülni és nézni hogy hol, melyik polgár portáján lehet valamit "szerezni". És esetleg azon is elfilózik, hogy taníttatni kellene a gyereket. Amúgy a Kádár rendszer is pont ezt csinálta. A nem túl képzett polgárnak adott egy nem túl kvalifikált és iszonyú rosszul fizetett melóhelyet, és ha a rendőr meló nélkül kapta akkor bevitték a polgárt KMK miatt. Nem is volt ennyire rossz a közbiztonság.

ex-dr. vuk 2014.11.28. 09:37:26

@midnight coder: most, hogy a manyupba mar nem lehet fizetni, miert akarja az allam megszuntetni? Mostmar nincs luk a koltsegvetesen.

A Meszaros/Simicska feleket mikor szuntetik meg? Az ennel sokkal nagyobb koltsegvetesi luk...

ex-dr. vuk 2014.11.28. 09:45:16

@midnight coder: azert vissza ne sird azt a rendszert...
inkabb allami rabszolgatartasra emlekeztet az

J.László 2014.11.28. 10:04:22

@dont be such a nazi:
Hornék első kézmozdulata volt a 2/3-os választási törvény átírása, de ne szólj senkinek. A szintén 2/3-os médiatörvényt is megszavaztatták a liberálbolsevik birkákkal. Azt nyögtük 2010-ig:)

ex-dr. vuk 2014.11.28. 10:11:01

@J.László: bebetonoztak a sajto- es szolasszabadsagot 2/3-os torvenybe? Hat igen, vegre ez megszunt :)

nnnnnnnn 2014.11.28. 10:11:30

szokásos libsi álmodozás. 2018-ban is nyer a fidesz, nem kell félnetek.

J.László 2014.11.28. 10:14:48

@ex-dr. vuk:
A 90/10 ballib médiafölényt betonozták be kedves barátom, nem a sajtószabadságot. Ennyire álnaiv nem lehetsz. E fölénynek lett vége, hála Istennek. Az persze más kérdés, hogy a kiegyenlített sajtóviszonyok nektek "diktatúrát" jelentenek, de ez legyen a ti bajotok:)

dont be such a nazi 2014.11.28. 10:15:39

@J.László: Minimális átírás volt, közel sem volt annyira manipulatív mint a fideszé.
@$$$=$$$: Látom szugerálod ezt magadnak. Tratornyi fékcsík van a gatyeszokban a fideszben h simicska elindul. Mert ugye az ő ügyeit nem lehet elővenni. :-))

dont be such a nazi 2014.11.28. 10:16:43

@J.László: Mi az hogy média fölény? Mesélj!

Bársony és Selyem 2014.11.28. 10:22:08

@midnight coder: @dont be such a nazi: @vajdasagi: A magánnyugdíj-pénztárak létrehozása valóban növelte egy ideig az állam kiadásait – de miért is? Azért, mert a magánnyugdíj-pénztárakba a biztosítottak (munkavállalók) által befizetett pénz értelemszerűen nem került be az állami (kirovó-felosztó jellegű) nyugdíjkasszába, viszont abból a már nyugdíjasok járandóságait továbbra is fizetni kellett. (Köztudott, hogy az állami nyugdíjat a mai nyugdíjasoknak nem a saját, korábbi befizetéseikből folyósítják, hanem a ma aktív dolgozók állami nyugdíjalapba való kötelező befizetéseiből.)

Az említett, 1997-től a magánnyugdíj-alapokba kerülő befizetési hányadot az államnak pótolnia kellett, ezért a költségvetés kiadási oldala ezzel megnövekedett. Így – mivel ezt a növekményt nem fedezte a magyar gazdaság növekedése – valóban növelte némileg az államadósságot a MANYUP. De miért volt ez ésszerű döntés mégis? Hát azért, mert egy kb. 20 éves távon belül lassan elfogyott volna az a generáció, akinek a nyugdíjához az államnak ki kell egészítenie a teljes állami nyugdíj folyósításához és onnantól kezdve „örök időkre” megszabadult volna az állami költségvetés ettől a tehertől + az újonnan nyugdíjba menő MANYUP-tagoknak immár kevesebb állami nyugdíj-hányadot kellett volna folyósítania, így a kirovó-felosztó rendszer immár kevésbé terhelte volna onnantól kezdve az állami költségvetést – éppen azzal a nyugdíjrésszel kevésbé, amely onnantól már kinek-kinek a saját magánnyugdíj-megtakarításaiból (azaz a saját korábbi befizetéseiből és annak hozadékából) került volna kifizetésre.

Ez lett volna az egész értelme: 20 évig tartó átmeneti periódus alatt kicsivel több állami költségvetési teher árán belép egy előre öngondoskodó kiegészítő rendszer és onnantól csökkennek az állami költségvetés terhei. A magánnyugdíj-rendszer kialakítása során kezdettől tudott és nyilvánvaló tény volt az átmeneti többletköltség – de ez nem volt más, mint egy ésszerű befektetés a biztonságosabb és igazságosabb nyugdíjrendszer kialakításába. Mert az ugye nektek is megvan, hogy a jelenlegi kirovó-felosztó rendszer az egyre több és egyre tovább élő nyugdíjas és az arányában egyre kevesebb aktív munkavállaló mellett egyszerűen fenntarthatatlan? Ráadásul úgy, hogy Magyarországon mindössze kb. 1,9 millió aktív munkavállaló dolgozik a minden mást (az állami szférát, ill. a „közmunka-rendszert” is) eltartó versenyszférában.

J.László 2014.11.28. 10:33:05

@Bársony és Selyem:
1,9 millió? 4 millió fölött van az aktív munkavállaló. Kötve hiszem, hogy több mint a fele állami alkalmazott lenne.

nnnnnnnn 2014.11.28. 10:39:35

@dont be such a nazi: nektek szuggerálom, hogy ne omoljatok össze lelkileg a nagy napon :)

Trackers 2014.11.28. 11:11:50

Szerintem mindenki tudta, hogy a Fideszesek is loptak, és lopni fognak.
Ahogy nincsennek illúzióink a következő kormányokról sem.
Mert a kormányok mindenhol lopnak, minden országban kiépítik saját klientúrájukat, oligarchájukat.

A Fidesz az értelmiség és emberek tetszését, nem azzal nyerte el, hogy nem lopnak, és a kommunisták meg igen.
Hanem azzal, hogy

- nem adósították rommá az országot, mint ahogyan az MSZP
- a gyermeket nevelő, dolgozó emberek támogatása került előtérbe (családi adókedvezmény)
- közmunka iránti társadalmi igény mevalósítása
- rezsicsökkentés meglépése

És bizonyos vagyok abban, hogy nem is fogják leválltani a Fideszt addig, amíg ezek egy részét, valamilyen formában nem vállalja fel, az aki kormányra kíván kerülni.

A segélyezés, az alanyi jogon járó gyerektámogatás, az ország eladósítása, a munkanélküliség elfogadása, már nem járható út a társadalom többsége számára.

ex-dr. vuk 2014.11.28. 11:29:26

@J.László: pontosan mi is volt ez a "90/10 ballib mediafoleny bebetonozasa"?

J.László 2014.11.28. 13:23:35

@Bársony és Selyem:
Pillanat. A nonprofit szervezet nem azt jelenit, hogy nem termel.

J.László 2014.11.28. 13:29:48

@Bársony és Selyem:
Azzal a cikkel egyébként sem stimmel valami. 4 millió fölött van a kereső népesség. Ez abból a cikkből sehogy nem jön ki, megközelítőleg sem. Nekem nem jön össze legalábbis.

Münci66 2014.11.28. 13:32:29

Möszjő Bársony és Selyem!

Valamivel kiegészítenélek. Anno az volt a törv. tervezetben, hogy aki MANYUP tag marad, az nem csak kiesik az állami nyugdíjból, hanem ettől függetlenül tovább kell fizetnie a nyugdíjjárulékot! Ez jogi nonszensz, de felodható llett volna a FIDESz részéről (pl a nyugdíjjárulék nevének, így a befizetés statusának megváltoztatásával) Azt viszont az emberek többsége már nem tudta bevállalni, hogy fizeti a nyugdíjat az államnak (és nem kap vissza semmit) és emellet öngondoskodik magáról! Azért ez így marha nagy anyagi teher lett volna.

Tisztelettel, Münci

vajdasagi 2014.11.28. 18:02:17

@Bársony és Selyem: Köszönöm, hogy nekem is címezted a válaszodat.

Hidd el: igen jól értettem akkor is és most is a MANYUP-ot. Nekem jó lett volna anyagilag, de a hazám rovására. Nekem ez ezért nem kellett. Emiatt a mostani tolvajok tőlem nem vettek el semmit - de én azért mégis védtem volna azok vagyonát, akik benne voltak a MANYUP-ban, mert az magántulajdon volt már.

Szóval ne próbálj engem meggyőzni. Egy fenntarthatatlan és káros rendszer volt, amelyet megint egy káros módon számoltak fel. Mindkét politikusi csoport igen sokat ártott így az országnak.

Én ebből a vitából ezennel ki is szállok. Az igazságérzetem nagyon biztos benne (valahol nagyon mélyen tudom), hogy ebben itt nekem van igazam, és olyan téma ez, ahol számomra nincs helye vitának: minden tényt ismerni vélek, megfontoltam és erre a végeredményre jutottam.

vajdasagi 2014.11.28. 18:13:31

@Trackers: Ez egy nagyon leegyszerűsített világkép: afféle "rezsicsökkentő világkép". Nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy ettől a hazánk esélyei javultak a nagyvilágban. Valójában majd 20-30 év múlva fogjuk azokat a mérhetetlen károkat megérezni, amelyeket a MANYUP pénzek eltüzelésével, a rezsicsökkentéssel, a külföldi cégek vegzálásával, a Mészáros Lőrincek és CBA-s offshore lovagok helyzetbe hozásával okoztak nekünk.

El nem tudod képzelni, mekkora károk lesznek ezek a számunkra. Unokáink fogják megszívni. De most jól hangzik a "rezsicsökkentés", meg "pénzügyi rezsicsökkentés". Közben nézd meg a bankszámládon, mennyit terheltek rád. És az extraprofit a legjobb fogalom. Azzal ki lehetne engem üldözni a világból. Komcsi bagázs ez, komcsi tudással és komcsi viselkedéssel: vegyük el másét - még véletlenül se alkossunk és versenyezzünk a világgal - az túl nehéz lenne, talán nem is sikerülne nekik.

Nem kommunistát mondtam, hanem komcsit, mert szegény TGM-et tisztelem én azért.