Pápa Levente blogja

Bankcsődök: ma kicsiben, holnap nagyban?

2014. december 09. 16:31 - Pápa Levente

A Töröcskei-eset tanulságai

Igazán szemléletes példával szolgálnak az elmúlt hetek pénzügyi csődjei. Ezek közül is kiemelkedik a Széchenyi Bank csődje. Fontos a jelenkori gazdaságpolitikában Töröcskei munkásságának megértése, de még ennél is fontosabb csúfos bukásának elemzése. Tanulságos példa, ami azonnal cáfol szinte minden Fideszes állítást a bankrendszerrel kapcsolatban. Persze a szakemberek előtt ezek nem újdonságok, de most a valóság mutatja meg a hétköznapi emberek számára is, hogy mekkora tévút a mai gazdaságpolitika, és milyen súlyos következményei lehetnek a jövőben.

1. Fideszes állítás: A jó bank magyar bank. Ez az Orbán Viktor által kergetett Moby Dick, az igazi nagy hal: fel kell emelni a magyar tulajdont a hazai bankszektorban, bármit is jelentsen a magyar tőke a gyakorlatban (az OTP magyar banknak van elkönyvelve, pedig többségében külföldi tulajdonú, igaz teljesen magyar vezetéssel). Az állítással ellentétben, a 2007 óta tartó válságban azt láttuk, hogy azok az országok, ahol magas volt a hazai bank arány, azok rengeteg adódollárt fordítottak a banki mentőcsomagokra, azaz az emberek fizették meg ennek költségeit. Ilyen volt az Egyesült Királyság, az USA, sőt a kisebb országok ebbe bele is rokkantak: Izland, Szlovénia. Magyarországon a külföldi bankok külföldi tőkét használtak fel a bankok veszteségeinek kifizetésére és a banki tőkehelyzetek konszolidálására, az OTP pedig sziklaszilárd tőkehelyzettel rendelkezett akkor is. Adóforintból egy fillért nem használtak bankmentésre Magyarországon. Ezek a tények. Most bezzeg a szakmai magyar tulajdonos előbb lehúzta az államot 3 milliárd forinttal, hogy segítsen, majd egy év múlva csődöt jelentett. A tőke elvesztésén felül a betéteseket az OBA (Országos Betétbiztosítási Alap) fogja kártalanítani, a mostani csődök miatt összesen kb. 40 milliárd forint értéken. Ne feledjük, a betétbiztosító pénze sincsen ingyen: azt a bankszektor dobja össze, hogy szétterítsék a veszteséget a teljes szektorra és így minimalizálják a betétesi és működési kockázatokat. Azaz a bankszektort most újabb 40 milliárdos veszteség érte, néhány bank és vezetőik felelőtlen és/vagy korrupt viselkedése miatt. Ne ringassuk magunkat álomba, meg fog ez látszódni a bankszektor általános pénzügyi kondícióiban, a kisebb betéti kamatokban, a magasabb hitelkamatokban!

2. Fideszes állítás: Az állami bank is jó bank. Hát kérem, a Széchenyi Bank 49%-ban állami tulajdonú volt tavaly óta, és a többségi tulajdonos is lényegében a központi akarat kiszolgálója volt. Kérdezzük meg a Széchényi Bank Ügyfeleit és Üzletfeleit, hogy mekkora szakmai elégedettséget és pénzügyi garanciát nyújtott ez számukra! A világban számtalanszor bebizonyosodott, hogy válságperiódusokon kívül az államnak nincsen semmi keresnivalója a bankszektorban. Némi szerepe lehet a beruházási tevékenységek finanszírozásában (fejlesztési bankok) és a külkereskedelem finanszírozásában (export-import bankok), de a klasszikus kereskedelmi banki tevékenységben kimondottan kontraproduktív és káros az állam felbukkanása. Az állam rossz gazda ezeken a területeken. A rá bízott vagyon mindenkié és senkié egyszerre. Pedig a bankolás veszélyes üzem: egy bank a tőkéje méreténél akár 10-15-ször nagyobb hitelállománnyal rendelkezik. Emiatt könnyen el lehet veszíteni a bank tőkéjét, ha a tulajdonos rossz és felelőtlen gazda.

A Széchenyi Bank kapcsán muszáj beszélni a jegybank által indított Növekedési Hitelprogramról is, aminek keretében folyósított hiteleket a köznyelv már csak „Matolcsy hitelnek” hív. A konstrukció keretében a jegybank 0%-os kamatozású hitelt ad a kereskedelmi bankoknak, amit azok legfeljebb 2.5%-os kamatozással továbbadnak vállalkozásoknak. A jegybank kötelessége ellenőrizni a hitelek folyósításának feltételeit, hogy olyan vállalkozásokhoz jusson el a hitel, akiket a program hivatalosan céloz. Sok cikk született már arról, hogy milyen veszélyekkel jár, ha nem ellenőrzik megfelelően a hitelek kiosztását, a mindenképpen meglévő előnyös tulajdonságai mellett is. Fontos, hogy a jegybank - most már, mint a korábbi PSZÁF-fal egyesített, pénzügyi szuperhatóság - nagyon agresszíven tolta és tolja a bankokat arra, hogy terítsék ezeket a „Matolcsy hiteleket”.Ez egyrészt a sikerpropaganda része, másrészt fontos építőeleme volt a választási évre mesterségesen felpumpált, nem fenntartható gazdasági növekedésnek. A Széchenyi Bank csődje nagyon fontos tanulságokkal szolgál ezügyben is.

(kép: index.hu)

A Széchenyi Bank hitelaktivitásának növekedését szinte csak és kizárólag a jegybanki hitelek okozták, ez fújta fel a bank mérlegét, hogy aztán nagy hitelezési veszteséget okozzon. Magyarán elkezdtek bedőlni a kihelyezett hitelek, mert nem körültekintően lettek allokálva. Jól tudjuk, hogy a korrupció és a lopás egyik klasszikus csatornája a hitelfelvétel: valaki felvesz hitelt a fiktív vállalkozására, majd nem tudja azt visszafizetni, mert „nem jött be a vállalkozás”. Látszólag minden rendben van, a bankolás kockázatos üzlet. A bank elkönyveli a veszteséget, amit először a profit csökkenése, majd a tőke leírása követ. Ha a veszteség már nagyobb, mint a bank tőkéje, akkor jön a csőd, de ha nem időben jön, akkor a betétesek fizetik meg a tudatosan rossz hitelezést. Így lehet ellopni a bank tulajdonosainak és végső soron a betéteseinek a pénzét. Mikor következik ez be? Ha (a) nincsen rendes, a saját érdekeit érvényesítő tulajdonos és/vagy (b) a hitelkihelyezésnél a profitérdeket felülírja valamilyen más érdek. Ebben a két pontban megtaláljuk a Fidesz-típusú bank szintézisét. A tulajdonos részben az állam és/vagy az állampárthoz lojális oligarcha, a hitelkihelyezésnél pedig politikai érdek és/vagy lopás szándéka jelenik meg. Ha a bankokat ellenőrző hatóság is része a játéknak, akkor zárul a kör. Csak egy vesztese lehet ennek a végén: a köz.

Azt szokták híresztelni, hogy a „Matolcsy hitel” jó a gazdaságnak. Igen. Pontosan úgy, mint az autópálya. Egy normális országban azért építik, hogy el lehessen jutni A pontból B pontba gyorsabban, hatékonyabban. De egy korrupt országban azért építik, hogy közben szét lehessen lopni a közpénzt, és mellékesen, nagyon drágán felépül az autópálya is. Ma még nem tudjuk, hogy a „Matolcsy hitel” mekkora részét fogják ellopni, de a Széchenyi Bank gyors csődje a legpesszimistább víziókat erősíti. Főleg annak tükrében, hogy a Fidesz-típusú bankok a most állami tulajdonba került nagybankok esetén is könnyen létrejöhetnek. Az pedig már nagy tétben folyó játék lesz.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://papalevente.blog.hu/api/trackback/id/tr136970249

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hogyan buktass meg 12 lépésben egy kormányt? 2014.12.10. 18:37:09

Puccsolási szamárvezető kezdő forradalmároknak. Saul David Alinsky radikális aktivistáknak szánt tanácsait azok kezdték itthon megfogadni, akik egy éven belül három választást is elbuktak. A "Rules for Radicals" című könyv kötelező olvasmány a baloldal...

Trackback: Mennyire korrupt disznó Ön lélekben? 2014.12.10. 18:34:38

10 gyakori helyzetről olvashat lentebb. Elítéli mind a 10 helyzetet? Gratulálunk: Ön talpig becsületes, mehet tüntetni Vida Ildikó ellen! Ám amennyiben akár csak egy példaként hozott helyzetben is úgy döntene, hogy hülye lenne kihagyni, hogy jogtalan ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

yaffa · http://www.yaffa.blog.hu 2014.12.10. 10:01:22

Nem a cikkhez szeretnék hozzászólni. Csak annyit szeretnék mondani, hogy ennél a képernyőn teljesen olvashatatlan, nyomtatásra való betűtípusnál még az is jobb lenne, ha Comic Sans-ot kellene nézni...

tobias2 2014.12.10. 19:53:28

Megdöbbentő a hasonlóság Bulgária és Magyarország bankcsődjei között. Úgy tűnik, egy forgatókönyvből dolgozik a két ország politikai elitje.

Itt is, ott is egy-egy újgazdagot tettek meg a politikusok banktulajdonosnak, akinek a bankját remek betétkamatokkal és állami vállalatok betéteivel és finanszírozásával felhízlalták. Amikor már volt elég pénz a bankban, a húsosfazék körül ülők az offshore cégeikbe „privatizálták“ azt, fedezetlen hitelnyújtással. A bankot csődbe vitték, a betétbiztosítás hatálya alá eső rész kifizetését pedig gavallérosan a Betétbiztosítási Alapra bízták -- amely ettől teljesen ki is merült. Bulgáriában ebben készségesen közreműködött a Bolgár Nemzeti Bank is, amelynek felügyelőbizottságában -- írd és mondd -- 300 csókos ül, elképesztő tiszteletdíjakkal. Gondolom Magyarországon sem sokkal különb a helyzet.

Egyébként teljesen logikus a dolog. Azt csodálom, hogy nem jöttek rá korábban a saját zsebre dolgozó politikusok. Hol van a pénz? A bankban? Hogyan lehet hozzájutni? Úgyhogy létesítünk hirtelen néhány tucat offshore céget, lenyomozhatatlan tulajdonosi szerkezettel és egy postafiókkal Panamában vagy hol, majd gondoskodunk róla, hogy mindegyik kapjon párszáz millió euró fejlesztési hitelt. A hitelek fedezete a panamai irodában elhelyezett sámli. Zseniális. Kaya Ibrahim x 100 millió.

jet set 2014.12.10. 19:54:38

Szerintem egyszerűen csak Töröcskei barátból ellenség lett és ki akarták fúrni. Persze nem állítom, hogy a bank tökéletesen működött, akár még az is igaz lehet, hogy valóban menthetetlen volt, de ezt nehéz elhinni, amikor az egyik főmajom azt nyilatkozta, hogy nem volt törvényi lehetőségük megmenteni a bankot. WTF!? Átveszik a mentőcsomag részeként a maradék 51%-ot és ennyi. Korábban amúgy arról volt szó, hogy beolvasztják a szintén állami tulajdonú MKB-ba.

to:rppapa 2014.12.10. 20:16:23

Pontosan úgy van, ahogy a cikk írja!
Az első konkrét eset már ki is derült: www.napi.hu/magyar_vallalatok/princz-kozeli_cegnek_adott_torocskei_bankja_11_milliardot.590701.html
A Postamacinak hála a Fidesz már az első kormányzása idején is szakított kb. 50 milliárdot.
süti beállítások módosítása