Pápa Levente blogja

Tiborcz féle ’keszthelyi-modell’: Matolcsy hitelből, állami banktól, a törvényeket kijátszva

2015. február 06. 14:38 - Pápa Levente

Hogyan lesz a 360 millió kisebb, mint a 25 millió?

Több cikk is született már a mostanra híres - de még inkább hírhedt - keszthelyi kikötő gyanús eladásáról. Röviden a tranzakció lényege: Orbán Viktor legidősebb lányának férje, Tiborcz István, egy hozzá köthető cégen keresztül tavaly év végén villámgyorsan, egy önkormányzati zárt ülés után, pályáztatás nélkül tudta megvenni a keszthelyi kikötőt és több környező ingatlant. Az ügylet rendkívül sok, a visszaélés gyanújára okot adó részlettel rendelkezik, sokat már megírtak az újságok, de biztos vagyok benne, hogy még sok új apró részletet fognak megírni.

www_tvn_hu_420a0ee8b8bf333040a55301f1316ddf.jpg

 

 kép: Keresztes Anikó

A közérdekű adatigénylés során megszerzett dokumentumok alapján én két fontos elemet szeretnék kiemelni az egész - egyébként szándékosan rendkívül bonyolult – eladási folyamatból. Az első közérthetően bemutatja nekünk, miért van szüksége a rezsimnek a „Matolcsy-hitelre”.A második mozzanat viszont már annyira súlyos törvényszegést sejtet, hogy véleményem szerint az egész eladási ügylet semmis, amit a hatóságoknak ki kell mondaniuk. Emiatt jogi lépéseket fogok tenni az Együtt nevében. Ha az önkormányzatok működését ellenőrző hatóságok elfogadják az itt bemutatott „keszthelyi-modellt”, akkor az egész állami vagyont el lehet adni pályáztatás nélkül. Ennek az ügynek a mostani eseten jóval túlmutató, országos horderejű következményei lehetnek. Érdemes hát megismerni a részleteket.

Mire jó a „Matolcsy-hitel”?

A Tiborczhoz köthető cég (Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft.) információim szerint a teljes vételárat a Gránit Bank hiteléből fizette ki. Köztudott, hogy 2013 nyarán a magyar állam 49%-os tulajdonrészt vásárolt a Gránit Bankban és a Széchenyi Bankban. Mára ugye a Széchenyi Banknak híre-hamva se maradt, miután Töröcskei Úr alatt csődbe ment tavaly év végén. Ja, de mégis maradt utána valami: tízmilliárdos tartozás, amit közpénzekből fizettek ki. A mi pénzünkből. A Gránit Bank viszont egyelőre épségben van, és ad is hitelt Orbán vejének. Méghozzá az MNB-t megszálló Matolcsy hiteléből. Az informátorom szerint 360 millió forint plusz ÁFA értékű hitelkeretről beszélünk. Ez az a kedvezményes jegybanki hitel, amit a kereskedelmi bankok 2.5%-os hitelkamattal folyósítanak, a jegybank pedig 0%-on adja a pénzt ehhez. Ez a 0%-os jegybanki hitel pedig növeli a jegybank veszteségét, amit ez idáig eltakart a forint gyengülésén keletkező jegybanki profit.

Ez az eljárás törvényes. Ugyanakkor jól kifejezi a Fidesz által működtetett rendszert. Állami tulajdonú bank ad kölcsönt Orbán vejének kedvezményes kamatozású jegybanki, „Matolcsy-hitelből”. A cehhet majd az állam állja valamikor. Azaz mi. 

A „keszthelyi-modell”

A Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft. hivatalosan 7 millió forintért vette meg a Keszthelyi Jachtkikötő Üzemeltető Kft-t a keszthelyi önkormányzattól. Mivel ez az érték nem érte el a 25 millió forintos értékhatárt, ami felett kötelező pályázatot kiírni állami tulajdon értékesítésére, ezért az önkormányzat látszólag törvényesen nem is írt ki pályázatot. Igen ám, de a szerződésből egyértelműen kiderül, hogy ez a vételár kifizetés csak azután történhet meg, hogy a Vevő előtte 353 millió forint értékben tőkét emel a megvásárolni szándékozott cégben. Erre az Eladó jogosítja fel, a szerződésben, 4.3. pont: „A tőkeemelés új törzsbetét teljesítésével kerül felemelésre. Az Eladó kijelenti, hogy alapítói határozatában a törzstőke felemeléséhez szükséges vagyoni hozzájárulás (pénzbeli hozzájárulás) szolgáltatása vonatkozásában elsőbbségi jogának gyakorlásáról lemondott, s a pénzbeli hozzájárulás szolgáltatására Vevőt jelölte ki.” A tulajdonjog csak azután száll át a Vevőre, ha két feltétel teljesül (4.2. pont):

a, megtörtént a tőkeemelés (353 millió forint)

b, kifizették a vételárat (7 millió forint)

Ebből egyértelműen kiderül, hogy tartalmilag és jogilag a 353 milliós tőkeemelés a vétel része, hiszen ez feltétele a tulajdonjog átadásának.

A „keszthelyi-modell” röviden arról szól, hogy a valódi vételárat nem a hivatalos vételár keretében fizetik meg, hanem azt megelőzően tőkeemelés formájában. Így kijátszható az a törvényi előírás, hogy 25 millió forint feletti értékű köztulajdon eladásánál pályázatot kell kiírni.

Gondoljunk csak bele, így minden állami tulajdon eladása kijátszható. Tegyük fel, hogy van egy állami tulajdon, aminek az értéke 5 milliárd forint. Sajnos túl értékes, ki kéne írni pályázatot, ha el akarja adni az állam. De az állam nem akar kiírni pályázatot, mert előre megvan, hogy ki fogja megvenni azt. Ilyenkor azt csinálhatja az állam, hogy létrehoz egy céget, amibe az eladni szándékozott vagyontárgyat helyezi. Minimális alaptőke mellett, tagi kölcsön formájában jut forráshoz hivatalosan az új cég. Utána a Vevővel megállapodik, hogy tőkét kell emelnie ebben a cégben 4.995.000.000 forint értékben, amiből a cég visszafizeti a tagi kölcsönt az államnak. Ezután az állam és a Vevő megállapodik, hogy 5 millió forint vételárat állapít meg a cég megvásárlására. Így lényegében 5 milliárd forintért vette meg az állam barátja az állami tulajdont, csak nem kellett megversenyeztetni.

Emiatt kell a hivatalos szerveknek semmisnek minősíteni a keszthelyi ügyletet. Mert ha ezt így lehet, akkor semmi sincs biztonságban. Mert csak a hivatalos pályáztatás, a verseny tudja garantálni, hogy ne áron alul adjuk el a közvagyont. Emiatt teszek jogi lépéseket az Együtt nevében.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook oldalamhoz és kövesd későbbi bejegyzéseimet is:

 

47 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://papalevente.blog.hu/api/trackback/id/tr997146755

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lélegeztetőgépen a vállalkozások 2015.02.08. 01:31:30

Lélegeztetőgépen a vállalkozások: azonnali beavatkozásra van szükség! A legfrissebb adatok alapján továbbra is drasztikusan csökken a vállalkozói kedv hazánkban. Miközben a foglalkoztatottsági adatok kozmetikázhatóak az időszakos közmunkaprogramokkal é...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ami szabad 2015.02.07. 20:44:17

Szép kis mutyi a javából! Csak azt tudnám, mit remél egy olyan feljelentéstől, ami poltikáék asztalán landol? Egy normális országban persze, lenne értelme....

hujegyerek 2015.02.07. 21:17:18

Sok stadiont épíccsetek ide az öbölbe!

legeslegujabbkor 2015.02.07. 22:06:31

Tiborczé egy tőkeerős cég, hiszen kapott 360 milliós hitelt tőkeemelésre egy jachtkikötő üzemeltető cégben a Gránit banktól. Jövőre biztos, hogy bérelhető jachtokat fogok kínálni, ha ebben van a pénz.

unionista (törölt) 2015.02.07. 23:36:51

kereskedelmi bankok ugyanígy hiteleztek a haveroknak. bajnai barátod hogyan gazdagodott meg?

talicskás munkásember 2015.02.08. 03:40:36

No. Akkor mi van a meghirdetett áron felül 4 milliárd forinttal megvásárolt Eiffel Palace irodaházzal? Azon is kaszált egy jót az offshore tulaj. atlatszo.hu/2014/09/15/eiffel-palace-15-millio-euro-az-offshore-hatteru-befekteto-profitja/

A lófa szára 2015.02.08. 06:14:45

@talicskás munkásember: persze, hogy lophatsz. csak téged leültetnek érte.

króm nickel 2015.02.08. 08:46:05

@talicskás munkásember: "Aki száz- és százezret rabol bírája lészen annak ..." idézet Tiborc(z)tól.

panteon 2015.02.08. 09:28:13

Ez annyira beteges bakker!...
Vegyük meg azt is meg azt is meg azt is meg azt is....!!!
O.V a keresztény értékeket még hírből sem ismeri.
Én meg fogom kérni a gyerekemet, hogy ha amint azt látja, hogy a pénz, és vagyon az Istenem akkor azonnal
üssön agyon egy lapáttal....

Sol Durka 2015.02.08. 12:26:37

@ami szabad: Azon tűnődöm, volt valaha Magyarország történelmében ennyire szemérmetlen tolvaj kormánybanda? Cinikusan kilopják még a megalázott, nyomorba taszított nép szemét is, és az szolgaian tűri?!

brumeszkosz 2015.02.08. 13:02:05

@Sol Durka:

Ilyet érdemlünk mert birkák vagyunk!!!

Netuddki. 2015.02.08. 13:06:49

Lassan minden a helyére kerül.
Ezek szerint az MNB megkaparintásával vált feleslegessé a simicska. Az ilyen ügyleteket akkor idáig a simicskán keresztül szokták intézni, ő szedte le a sápot belőle?
Még arra kíváncsi lennék, hogy végül kié lesz a jahtkikötő? Mert az tuti, hogy túl sokáig nem marad az orbán vejénél. Miből fizetné vissza a 360 milkát, de főleg miből üzemeletetné a kikötőt?
Ja, és a 360milka sorsa mi lesz? Jó kis kérdések mi?

Netuddki. 2015.02.08. 13:17:43

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Ja és igen, az orbán veje nem 360milkáért fogja továbbadni hanem milliárdokért. Amivel az V. kerületi ingatlanügyletekhez hasonlóan károsítják meg az önkormányzatot, az államot és az adófizetőket.
Az már csak a hab a tortán, hogy a különbözet azokhoz vándorol akik mindezt a hatalmukkal visszaélve újra és újra megtehetik büntetlenül. Büntetlenül? De meddig?

medium size devil 2015.02.08. 13:28:19

@unionista: Szanalmas ez a bajnaizas de annyit megjegyzek, a ker bankok penze az maszek az MNB viszont kozossegi vagyon. Bajnai egy kvalifikalt kulturalt uzletember volt, ez Tiborc meg egy budosszaja folkapaszkodott stroman tanulatlan suttyo bugris parasztgyerek.

unionista (törölt) 2015.02.08. 14:00:29

@medium size devil:
a kereskedelmi bankok pénze sajnos nem egészen egészen privát forrás. ugyanis nem a megtakarításaikat adják kölcsönbe. részleges tartalékolás mellett adósságot generálnak. és a bankok nem a saját pénzüket kockáztatják. bancsődök után az állam konszolidál. és egy bankár sem került még koldusbotra, vagy börtönbe. a tőkepiaci alapok ezen túl szoros is kapcsolatban vannak az állammal. végtelen szánalmas azt mondani, hogy soros györgy a privát pénzét költi el alapítványokra. mert az jelentős részben az államoktól elszedett pénzt. térdre kényszeített néhányat. de mégis milyen alapon. gondolkodj már el te istenverte barom. mondjuk japántól ki és milyen alapon követeli több, mint az egy egész éven át megtermelt áru és szolgáltatás ellenértékét. mégis kik és milyen alapon. tiborczék a kincstárral direktben összefonódva lopnak, bajnaiék közvetve csinálják ugyanezt. a maffia módszerek finomodtak. ebben van különbség. a lényeg a valós teljesítmény nélküli brutális gazdagodás. a középszerűséggel a főhatalom megszerzése. talán nem véletlen, hogy a többség gyűlöli bajnait és mindenkit, aki hozzá kötődik. persze tiborczékat se szeretik. de még mindig jobb, hogy ők lopnak. mert a suttyó parasztoktól könnyebb egyszer ezt visszavenni, mint a közutálatnak örvendő "kvalifikált üzletemberektől".

Valóság nevű unokahúgotok 2015.02.08. 14:37:45

A posztban leírt jogi és üzleti aktusok semmiféle törvénybe nem ütköznének önmagukban. Viszont, ha a teljes folyamatot és annak végeredményét nézzük, akkor már van mit keresni, hiszen a jogban alapelv, hogy nem az számít, mit minek nevezünk el (itt pl. tagi hitel, vagy tőkeemelés), hanem a dolog valóságos jellege. Így bizony ez egy adásvétel.

Ahol még van mit kapirgálni, az a teljes folyamat ténylegesen eladásként szereplő része, ahol az eladási ár valószínűleg nagyságrenddel tér l az ingatlan piaci árától. Így feltűnő értékaránytalanságra lehet hivatkozni.

Azonban még egy esetleges semmisség is csupán csepp a Fidesz-féle "magyar tengerben", ettől nem rendül meg a rendszer és pláne nem kap jobb kormányzatot az ország. Ha jól tudom, ennek a blognak a szerzője megpályázta az Együtt elnöki posztját, tehát jobban örülnénk, ha arról írogatna itt, hogy pártelnökként hogyan újítaná meg az egész ellenzékiséget?

Netuddki. 2015.02.08. 14:38:28

@unionista: Ostoba balfasz! Aztán mit veszel vissza a tiborcéktól? A 10% baksisukat ami leesik nekik az ilyen mutyik után? Hülyébb vagy mint gondoltam...

medium size devil 2015.02.08. 15:13:05

Tevedsz baratom, Bajnait nem gyuloli semmifele tobbseg es nem orvend kozutalatnak, max. ezt szeretned hinni. A Fidesz azert probalta a vegletekig lejaratni mert mint arc versenykepes volt Orbannal (aki megjelenesben es beszedben a mai napig egy tsz elnok szinvonalan mozog).
Ne gyere Sorossal, semmi koze az ugyhoz. Az allam nem a bankot menti hanem a beteteseket.
A legutobbi allami bankmentes celja eppen a Fidesz oligarchak penzenek "kimentese" volt (valojaban egy elore megtervezett nagyszabasu kozpenz lopas).
Bajnai reszt vett es hadzonelvezoje volt barmifele bank bedontesnek?
"De meg mindig jobb hogy ok lopnak" - gratulalok.
Ez a "jobb az en tolvajom mint a te tolvajod" szinvonalu gondolkodas kb. meg is magyarazza miert lehet ilyen siman lehuzni a birka magyar adofizetot.

medium size devil 2015.02.08. 15:24:31

@unionista: Ja, es meg valami. Jo lenne mar leallni ezzel a bankellenes demagog pofazassal. Meglehetosen tudatlan vagy a temaban szerintem. Tisztazzunk valamit. Siman leelheted az eleteded anelkul higy barmifele banki szolgaltatast igenybe vennel. Ha nem tetszik a rendszer ne nyiss bankszamlat. A bank kihelyezi a penzet ha nyereseget remel rajta - IGEN, IGY mukodik egy bank. Ez nem allithato parhuzamba az MNB NEM uzleti alapu penzkihelyezesevel a szobanforgo ugyben. Az MNB mekkora hasznot realizal a Tiborceknak kihelyezett KOZPENZEN? Komolyan erre valo egy jegybank szerinted?

medium size devil 2015.02.08. 15:28:31

@Valóság nevű unokahúgotok:

Plusz van meg olyan, hogy tisztessegtelen uzleti magatartas, meg jo erkolcsbe utkozo szerzodes..

kewcheg 2015.02.08. 15:36:37

Szerencsétlen laborcnak drágán kell fizetni ezért...Egy fedél alatt kell élni egy életen át a feleségével.Ebből nincs kiszállás bakker...

dr kíváncsivagyok 2015.02.08. 17:44:46

@legeslegujabbkor:
" Jövőre biztos, hogy bérelhető jachtokat fogok kínálni, ha ebben van a pénz. "

Nem,...egy-két éven belul duplájáért adja el...
Ez a divat Fideszéknél...

unionista (törölt) 2015.02.08. 17:44:53

@medium size devil:
a bank nem a saját pénzét helyezi ki. mégcsak nem is a betétesek pénzét, hanem részleges tartalékolás mellett leüti az entert. hitelpénzt generál. és annak persze meg kell térülnie. és ha nem, akkor veszteség keletkezik. de olyankor jön az állam és konszolidálja a bankot. és az adós a pénzt korlátozott felelősség mellett költi el. és így hatalmasat lehet nyerni, és bukni nem lehet olyan nagyot, ha elég kapcsolati tőkével rendelkezel. ahogyan tette bajnai gordon is. nem véletlen, hogy közutálatnak örvend. az sem véletlen, hogy az együtt sohasem lesz parlamenti párt. legfeljebb valamilyen újabb összefogás nevű fosban. az előző kampány elég világossá tette nem kell a köznépnek bajnai. és bajnai sem akart ezen túl sokat dolgozni. kiszállt. de ezzel az együtt egy döglött ló. nem érdemes túl nagyot rúgni bele. de még viccesebb felülni rá.

dr kíváncsivagyok 2015.02.08. 17:46:08

@medium size devil:
" tisztessegtelen uzleti magatartas, meg jo erkolcsbe utkozo szerzodes.."
A Fideszhez nem kothetok ilyen liberális értékek...

dr kíváncsivagyok 2015.02.08. 17:47:50

@unionista:
"ahogyan tette bajnai gordon is. nem véletlen, hogy közutálatnak örvend. az sem véletlen, hogy az együtt sohasem lesz parlamenti párt. legfeljebb valamilyen újabb összefogás nevű fosban. az előző kampány elég világossá tette nem kell a köznépnek bajnai. és bajnai sem akart ezen túl sokat dolgozni. kiszállt. de ezzel az együtt egy döglött ló. nem érdemes túl nagyot rúgni bele. de még viccesebb felülni rá. "

Ez a blog nem Bajnairól szól , te faszkalap...

dr kíváncsivagyok 2015.02.08. 17:49:39

@medium size devil:
" Komolyan erre valo egy jegybank szerinted? "

A jegybank arra való , hgogy Orvbán rokonainak kétes ,tisztessegtelen uzleteit finanszirozza...

unionista (törölt) 2015.02.08. 18:01:48

@dr kíváncsivagyok:
arról van szó, hogy két maffia csoport van. és eltérnek a módszereik.

a baloldaliak a privatizáció hívei, a közvagyont direktben játsszák ki a saját haverjaiknak. és a működéshez szükséges pénzt közvetlen pakolják ki a kincstárból (megszorítások, bla, bla, bla, amin a bankok és a pénzalapok jól keresnek). a jobboldaliak nacionalizálnak. a közvagyont közvetve játsszák át a haveroknak. és a működéshez szükséges forrásokat a kincstár közvetlen biztosítja. a módszerek térnek el. az, hogy egy dolog, hogy te a "balos"/"liberális"/"civil" maffiába vagy szerelmes. és az együtt hívei. de ezzel ma már nem lehet a parlamentbe kerülni. se előválasztással, se sehogy.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.02.08. 19:26:05

@unionista: Szerintem azért Pápa Leventével ne kezd el vitázni arról, hogy hogyan működik egy kereskedelmi bank...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.02.08. 19:27:10

@kewcheg: Miért, dögös kis zsidó csaj, lehet benne jó is... :-)

unionista (törölt) 2015.02.08. 19:33:50

@Simlicske:
pápa levente ezt a diskurzust magasról leszarja.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.02.08. 21:43:57

@unionista: Várj, tehát azért írsz marhaságokat, mert tudod, hogy a blogtulaj, aki ért a kérdéshez úgyis leszarja? Érdekes logika, mert akkor ugye egyáltalán miért veszed a fáradtságot az írásra?

to:rppapa 2015.02.08. 22:06:09

Ez az unionista tényleg hülyébb, mint az átlag fideszes. És persze szorgalmas is....

Pápa Levente 2015.02.08. 22:44:17

nos, elovastam minden hozzászólást most is. Egyáltalán nem szarom le, ki mit gondol.
Annyit szeretnék mondani, hogy a lopásnak nincsen ideológiája. Nincsen liberális lopás, vagy konzervatív lopás, vagy baloldali lopás. Lopás van csak. Kifogás nincs. Ez ennyire egyszerű. Mindenkit el kell ítélni, aki a köz vagyonából lop. pont.

medium size devil 2015.02.09. 00:53:03

@unionista: Jol van egyszeru ember, gyorsan kiderult, hogy nem vagy kepben a bankmukodessel.

unionista (törölt) 2015.02.09. 07:44:33

@medium size devil:
hülye vagy basszus. dugjátok a fejeteket bajnai és társai seggébe. ezt is egyszerűen fogod találni. de még ennél is világosabb, hogy MÁSODVONALBELI, KARAKTER NÉLKÜLI, KÖZÉPSZERŰ, befektetési tanácsadóknak semmi keresnivalójuk az országos közéletben. egész egyszerűen a köznépnek nem kellenek az ilyen fazonok. de azért csak hajrá. osszátok tovább a libsiket.

unionista (törölt) 2015.02.09. 08:03:34

@Pápa Levente:
csakhogy te itt most egy pártpolitikus vagy, sőt pártelnök aspiráns, nem egyszerű közember.
jelzem te befektetési tanácsadóként ugyanúgy egy intézményesített lopásban vettél részt. csak erről azt tanultad az iskolában, hogy ez a közjót szolgálja. és kiderült, hogy csak akkor ha minden befektető jó ember. csak ugye nem az. mert ilyen alapon működött volna a kommunizmus is. ha minden pártitkár igaz ember lett volna. és ez az, amit ha nem is ért, de érez a nép. és ezért nem kellenek ortodox liberális pártok. mindegy, hogy van összefogás, vagy nincs. mindegy, hogy van előválasztás, vagy nincs. teljesen mindegy, hogy ki lesz az együtt elnöke. te vagy szigetvári. sótlanok vagytok. abból kellene kiindulnod, hogy valami alapvetően problémás a befektetési világgal, a pénzügyi rendszerrel. mondjuk kezdetben csak magyarországon. ha ebbe az irányba gondolkodsz, akkor lenne néhány szavazód, csakhogy ezzel a megélhetésed kerülne veszélybe. itt tart a demokrácia.

majd akkor lesz magyarországon valódi fejlődés, a szomszédok átlagánál nagyobb mértékű növekedés, ha a parlamentben nem lesznek ortodox liberálisok. a környékén sem. persze addig még néhány kört le kell futni. de ezt meg fogod élni. és látni fogod, hogy nélkületek lesz jobb a közélet. nem elvekben, hanem a gyakorlatban.

unionista (törölt) 2015.02.09. 08:29:50

@to:rppapa:
szó nincs fideszességről. el kellene orbánékat zavarni a picsába. de amíg ilyen ellenzéke van addig erre legfeljebb a simicska jellegű despotáknak, vagy a mezőtúrihoz hasonló leghülyébb fasisztáknak van esélye. és addig a pontig a libsik húzzák a legrövidebbet. a köznép ugyanis mindenkinél jobban utálja őket. ők szimplán egy us/imf/nato helytartóságot akarnak. a többi párt szimplán ellopná az uniós forrásokat és a maradék a közvagyont.

a racionális döntés: egyik sem. innentől kezdve legfeljebb érzelmi alapon lehet szavazni. a liberálisok mellett nagyon kevés ember dönt. a szociálliberálisok a zsidó és a zsidóbarát értelmiség. ők az érzékenyítéssel behülyítik a nyugdíjasok egy részét. van néhány ortodox liberális hívő. erre a körre hajthat az együtt. nemzeti liberális párt kellene, de abban pápa levente legfeljebb tiszti szolga lehetne és nem pártelnök.

medium size devil 2015.02.09. 09:32:21

@unionista: Up-date: szovegmegertesben is gyenge vagy. Nem irtam semmit Bajnai alkalmassagarol. Nem dugom a fejem a seggebe, arra viszont meg sor kerulhet hogy kinyalatom veled a sajat seggedet te mosdatlanszaju felmuvelt pojaca.

unionista (törölt) 2015.02.09. 10:03:41

@medium size devil:
szóval tipikusan azok a véglények vagytok, akik még mindig abban hisztek, hogy a piaci önkény egy fikarcnyival is jobb, mint az állami önkény. a többség ma már szerencsére úgy gondolja, hogy egyik sem. csak sajnos momentán ezek közül lehet választani.

nyilván azt kellene mondani, hogy a keszthelyi kikötő legyen keszthelyieké. ne tiborczoké, de a pápaleventékhez hasonló befektetési tanácsadók se játsszák át idegenek kezébe. hanem legyen a városé, a keszthelyi polgárságé. persze ha egy külföldi keszthelyre akar költözni, akkor természetesen élhessen ott, és fektessen a városba. de globális alapok ne tologassák a nép feje felett a pénzt. mert ezekkel csak néhány korrupt tanácsadó és a sleppjük jár jól. illetve relatív módon a belvárosban élők. azok, akiknek az induló állapota a legjobb. senki más. a globális kapitalizmus és az ortodox liberalizmus a többség számára nem hoz polgárosodást. ahogyan természetesen az sem, hogy a kincstár se adogat egyeseknek.

medium size devil 2015.02.09. 10:51:35

Egy tudatlan idealista senki vagy.

Pápa Levente 2015.02.09. 13:30:36

@unionista: Közgazdászként dolgoztam, egy magyar középvállalatnál, aztán meg az OTP-nél. Hogy neked ezzel mi bajod van, kedves Unionista, azt nem értem. De egyet megtanultam az életben: ha valakiben nincsen nyitottság a másik megismerésére, hanem előre megítél valakit, az komoly baj. Sok mindent lehet rám mondani, de hogy unalmas ember lennék, azt nem hiszem. Sokkal jobbak az olyan politikusok, akik nem értenek semmihez, és soha nem is dolgoztak. Gondolom.

unionista (törölt) 2015.02.09. 14:22:56

@Pápa Levente:
az együtt sohasem volt nyitott párt. az szdsz széthullása után bajnai gordon és elvbarátai hozták létre kifejezetten hatalmi céllal. bajnai konkrétan miniszterelnök akart lenni. és ehhez gyűjtötte a pártkádereket. csak aztán ez a projekt nem jött be. bajnai kilépett. és a másodvonal még próbál ebből kihozni valamit. de ebben nincs semmi. azért csak próbálkozzatok.

unionista (törölt) 2015.02.09. 15:23:23

@medium size devil:
ebben semmiféle idealizmus nincs. a közvélekedéssel álltok szemben. vagy ha így jobban tetszik: a közakarattal.
az "együtt" NEM egy alulról szerveződő liberális párt. hanem egy szűk kör által gründolt hatalmi csoport. ez a formáció upstart nem tisztességes. innentől kedve vagy ügyesebben lop, csal, hazudik, mint a többi. és ezzel nyerhet. vagy mehet a levesbe. tisztességesen kellene csinálni az indulástól fogva.

és figyelembe kellene venni az átlag választót. a magyar lakosság nagyjából fele 10 ezer főnél kisebb településen él. mit gondol sanyi sarkadon. ebből kellene kiindulni és ebből kihozni a legjobbat. de ostobaság erről veletek vitázni. szerencsére demokrácia van. oda lehet majd állni. és meg lesztek mérve.

medium size devil 2015.02.09. 16:24:28

Kispofam huzd mar ki a fejed a seggedbol: leszarom az egyutt-et, nem irtam roluk, ne told ram a temadat, nem erdekel. Hulye vagy szovegmegertesbol? Keress egy olyan forumot ami az egyutt-rol szol. Ez a poszt egeszen masrol szol.
Ne pofazz nekem hogy hova alljak es ne pofazz hozzam tobbes szamban. Egy kommentelo vagyok aki elmondta a velemenyet. Ha nem tudsz kulturaltan velemenyt cserelni tavozz innen a picsaba. Ne irj nekem tobbet, egy szal faszszöröm se kivancsi a velemenyedre taho bugris.
süti beállítások módosítása