Pápa Levente blogja

Tanmese a Drága Postáról

2016. december 06. 21:36 - Pápa Levente

A minap maga Orbán Viktor jelentette be, hogy a nyugdíjasok az év végén kapnak extra 10.000 ft Erzsébet-utalványt. Mert a gazdaság jól teljesített. Oké.

 

Aztán Lázár János főminiszter bejelentette, hogy a Magyar Posta túl drága ajánlatot adott, ezért a járási közigazgatási hivatalnokok fogják kivinni az ajándék Erzsébet-utalványokat. Micsoda??? Stop.

 

Furcsa, hogy mindenki beszél mindenről ebben a témában (mondjuk Tállai illetékes elvtárs performansza tényleg frenetikus volt), csak éppen a lényegről nem. Ha igaz, amit Lázár mond, akkor:

 

1.       A Magyar Postát azonnal be kell zárni, felszántani, sóval behinteni és/vagy

2.       Azonnal ki kell rúgni a közigazgatásból egy csomó embert.

 

Ugyanis, ha a dedikáltan postai szolgáltatásokra létrehozott vállalatnál OLCSÓBBAN tudja kivinni ezeket az utalványokat 2,8 millió emberhez a közigazgatási kar, akkor vagy rohadtul rosszul szervezett a posta, vagy a közigazgatásban semmi dolguk nincsen azoknak, akik kivinnék ezeket. A gazdaság legalapvetőbb működési elve, hogy specializálódnak a szereplők. Miért? Mert így hatékonyabb, és emiatt olcsóbb. Ennyi. Ugye furcsa lenne, ha a zöldséget olcsóbban kapnánk a susztertől, filmet nézni a tejivóba érné meg járni, és az étteremben rendelnénk internetet olcsón árusítva.

 

Jellemző a mai kormányzás és közélet minőségére, hogy ez az indok egyáltalán szóba kerülhetett. Mindenkinek röhögnie kéne, amikor egy ilyen magyarázat elhangzik. Az ellenzéknek pedig azonnal a posta és a közigazgatási kar átvilágítását kéne kezdeményeznie.

 

Vagy Lázár hazudott. És akkor meg ezt kell kimondani.

Szólj hozzá!

Az állam tudatosan lehetetleníti el a Quaestor károsultak kifizetését?

2016. augusztus 15. 14:50 - Pápa Levente

Pedig pénz lenne rá

Múlt pénteken botrányba fulladt a Quaestor Financial Hruria Kft. hitelezői gyűlése, ahol a felszámoló beszámolt az ügy jelenlegi állásáról. A felszámoló szerint nincsen fellelhető vagyon, amiből ki lehetne fizetni a hitelezőket…

12254601_d7f29eae697c84dd693f9179ea6b96ff_wm.jpg

Tovább
33 komment

Matolcsy lebuktatta Orbánt!

2016. május 06. 09:45 - Pápa Levente

Visszaad egy kanalat az ellopott családi ezüstből

Tegnap robbant a bombahír, hogy az MNB befizet a profitjából 50 milliárdot a költségvetésbe. Méltóztatik befizetni 50 milliárdot. Így pontos. 

28011_matolcsy_rev.jpg

A besurranó tolvaj lebukás után visszaad egy ezüst kanalat (kép: nol.hu)

Tovább
25 komment

NOK törvény: így működik a korrupciógyár

2016. március 17. 11:06 - Pápa Levente

Hogyan hoznak létre egy új piacot a kiválasztottaknak?

Minap benyújtotta a Nemzeti Otthonteremtési Közösségek (NOK) létrehozásáról szóló törvénytervezetet a kormány, amit a mai napon sürgősséggel el is fogadnak. Ne legyenek kétségeink. Rogán megmondta előre pár hete. Robog tovább a mutyigyár, kell a pénz…

5804720_8318_2547f18aecefc537495a32308d3963ec_wm.jpg

kép: index.hu

Tovább
10 komment

A közpénz elemi természete: ellenőrizhető

2016. március 03. 08:54 - Pápa Levente

Szemben a magánpénzzel, amit ellenőrzés nélkül költhetünk

Eddig azt hittem nem kell arról írnom, hogyan kell költeni a közpénzt, mert triviális és mindenki által elfogadott. Gondoltam ezt akkor is, amikor 2014 nyarán kihúzta nálam a gyufát L. Simon László címzetes főkáder, amikor pályáztatás nélkül, az ismerősének kiszórt pénzek után ezt mondta:

"Maga is olyat hív meg a fürdőszobájába burkolni, akiről tudja, hogy jól dolgozik. (...) A rám bízott közpénzzel ugyanígy kell eljárni"

Tovább
3 komment

Államosított bankok = Oligarcha hizlalda

2016. január 08. 10:59 - Pápa Levente

Mennyi pénzt adott az MKB az Origo és a TV2 megvételére?

Először egy éve – a Töröcskei István vezette Széchenyi bank csődjének kapcsán – írtam cikket a témában, Bankcsődök: ma kicsiben, holnap nagyban? címmel. Azóta volt itt minden, a BudaCash-csődtől a Quaestor-botrányig terjedően: 300 milliárdos kár, átírt BEVA szabályok, visszamenőleges törvényhozás, végső soron adófizetői pénzekből történő részleges kártalanítás. Felelős nuku, következmény nix.

ujoligarchak-k.png

Garancsi, Vajna, Spéder, Szemerey, Mészáros, Orbán (kép: atlatszo.hu)

Tovább
3 komment

Kövér Laci bácsi George Lucas nyomdokain

2015. december 30. 10:43 - Pápa Levente

Egy messzi-messzi galaxisban…

Isten a tanúm rá, nem akartam foglalkozni Kövér Laci bácsi év végi újabb performanszával. Mert nem érdemes. Mert felesleges. De aztán jött ízlésesen közvetlenül karácsony előtt a Pesti Srácok interjú, ami beakadt nálam is. Még ezután is mondták a kollégák, barátok hogy ne foglalkozzak vele. De hát könyörgöm, mégiscsak ez az ember a Magyar Országgyűlés elnöke lassan már 6 éve, és ez az ember a Fidesz egyik főideológusa, korifeusa. Úgyhogy sajnos egyszerűen nem lehet csak úgy elmenni a gondolatai mellett, muszáj vele foglalkozni.

7409773_3768981741862345868235743116ba77_wm.jpg

kép: 444.hu

Tovább
23 komment

Jó nekünk, ha sok pénzt utalnak haza a kivándorlók?

2015. december 07. 11:02 - Pápa Levente

Az örmény-szindróma következményei

Az elmúlt évek köztudomású fejleménye, hogy gyorsan emelkedik a külföldön munkát vállaló honfitársaink száma. Sok vita van belőle, hogy milyen okai vannak ennek, a jelen bejegyzés viszont nem erről fog szólni, hanem inkább a következményekről. Azoknak is főleg egyetlen aspektusával foglalkozom most, méghozzá a külföldi munkavállalók hazautalásaival.

emigration-delfi-t_-vinickas_1.jpg

(Forrás: Ténytár Blog)

Tovább
6 komment

A PSZÁF nem vette észre a 135 milliárdos fiktív ügyfélszámlát a Quaestorban?

2015. november 30. 12:26 - Pápa Levente

Egy évtizedes piramisjáték margójára

Múlt héten a jegybank válaszolt a Quaestor-károsultak kérdéseire. A régóta megválaszolásra váró, jogos kérdéseire. Gondolom kevesen olvasták végig a jelentést, pedig egy rendkívül érdekes és ugyanakkor kétségbeejtő részlet olvasható ki belőle: nevezetesen az, hogy a 2013-as PSZÁF vizsgálat során létezett egy 135 milliárd forintos fiktív ügyfélszámla a Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt-nél, de ez nem szúrt szemet a felügyeletnek és az mindent rendben talált.

811751.jpg

Tovább
26 komment

Ígéret Papcsáktól: szakszerű és pártatlan lesz a jegybanki vizsgálat

2015. november 15. 11:00 - Pápa Levente

Elfogadják az általam javasolt szakértőket

Miután nyáron kinevezték Papcsák Ferencet a jegybank ellenőrzését végző Felügyelőbizottság élére, többször felhívtam a figyelmét, hogy azonnal vizsgálatot kell kezdeményeznie a jegybanki költekezések ügyében. A vizsgálatokat annak rendje és módja szerint el is indították. Arra is kértem akkor Papcsák Ferencet, hogy ellenzéki vagy független szakértőket is vonjon be a vizsgálatokba. Miután nem láttam előrelépést ebben a javaslatomban, néhány hete hivatalos levelet is írtam az FB újdonsült elnökének, amiben tételesen felsoroltam kéréseimet. Ennek következtében keresett meg Papcsák Ferenc, hogy szívesen fogad az irodájában, hogy átbeszéljük a javaslataimat, illetve hogy tájékoztatást adjon, hol áll a vizsgálat.


sajtotajekoztato_pl_141111-034.jpg

 

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása