Pápa Levente blogja

Ígéret Papcsáktól: szakszerű és pártatlan lesz a jegybanki vizsgálat

2015. november 15. 11:00 - Pápa Levente

Elfogadják az általam javasolt szakértőket

Miután nyáron kinevezték Papcsák Ferencet a jegybank ellenőrzését végző Felügyelőbizottság élére, többször felhívtam a figyelmét, hogy azonnal vizsgálatot kell kezdeményeznie a jegybanki költekezések ügyében. A vizsgálatokat annak rendje és módja szerint el is indították. Arra is kértem akkor Papcsák Ferencet, hogy ellenzéki vagy független szakértőket is vonjon be a vizsgálatokba. Miután nem láttam előrelépést ebben a javaslatomban, néhány hete hivatalos levelet is írtam az FB újdonsült elnökének, amiben tételesen felsoroltam kéréseimet. Ennek következtében keresett meg Papcsák Ferenc, hogy szívesen fogad az irodájában, hogy átbeszéljük a javaslataimat, illetve hogy tájékoztatást adjon, hol áll a vizsgálat.


sajtotajekoztato_pl_141111-034.jpg

 

Mindannyiunk közös érdeke, hogy ekkora mennyiségű közpénz (450 mrd forint) elköltése átlátható, transzparens és megindokolható legyen. Ha van bármi esély az érdemi és pártatlan vizsgálatra, akkor mindent meg kell tennünk, hogy megvalósuljon. Így kerültem csütörtökön Papcsák Ferenc irodájába, hogy egyeztessünk. Mivel nem volt kötelező, hogy fogadjon, ezért úgy illendő, hogy rögtön itt az elején megköszönjem ezt neki.

Az előzetes aggodalmaim ellenére konstruktív és előremutató beszélgetésen vagyunk túl. A legfontosabb kérdésekben egyetértettünk. Fontossági sorrendben:

  • minden jegybanki költés közpénz költése, akkor is, ha a jegybanki alapítványok költik azt
  • ha a jegybanki jogászok azt állapítják meg, hogy az alapítványokat nem ellenőrizheti a jegybanki FB által indított vizsgálat (mivel önálló jogi személyek az alapítványok), akkor az Állami Számvevőszéknek kell vizsgálnia
  • alapos és kiterjedt vizsgálatot kell végezni
  • ennek biztosítása végett független, pártatlan szakembereket is be kell vonni a vizsgálatba
  • a vizsgálat végén mindent nyilvánosságra kell hozni
  • az ellenőrzést a már megindított vizsgálatokon túl (ingatlanok, alapítványok és műtárgyak) ki kell terjeszteni a Növekedési Hitelprogram reklámozására fordított 6 milliárd forintra elköltésére is (Papcsák Ferenc jelezte, hogy a januári FB ülésre kértek beszámolót erről a jegybanki igazgatóságtól)

Papcsák Ferenc tájékoztatott arról, hogy a három, parlament által delegált FB-tag az ügygazdája az elindított három vizsgálatnak:

  • a 90 milliárd forintra rúgó ingatlanos ügyeket a jobbik által delegált Nyikos László vezette munkacsoport vizsgálja majd,
  • a mintegy 300 milliárd forinttal létrehozott alapítványok köre Madarász Lászlóhoz tartozik,
  • Szényei Gábor András pedig a durván 30 milliárdos értéktár programot, vagyis a műkincsvásárlásokat fogja ellenőrizni.

A beszélgetés során elmondtam, hogy véleményem szerint a következő témában dolgozó szakembereket kell bevonni a vizsgálatokba:

  • olyan külföldi jegybanki szakembert, aki már foglalkozott hasonló jegybanki programokkal nyugati jegybankokban,
  • a négy legnagyobb tanácsadó cégnél dolgozó könyvvizsgálót,
  • ingatlan és műtárgy értékbecslő szakembereket,
  • alkotmányjogászt, aki nemcsak a hatályos törvények, hanem a közhatalmi berendezkedés alapos ismerője, és
  • költségvetési szakértőt.

Már a találkozó előtt beszéltem szakértőkkel erről, akiktől azt a választ kaptam, hogy ha komoly a felkérés, és a pártatlan munka garantálható, akkor vállalják a feladatot. Papcsák Ferenc a megbeszélésen elmondta, hogy a vizsgálatokat vezető FB-tagok döntenek arról, hogy milyen szakértőket alkalmaznak, de egyben fel is ajánlotta, hogy az általam javasolt szakembereket javasolni fogja a vizsgálatokat vezető FB tagoknak, hogy vonják be őket. Neveket egyelőre nem említve abban maradtunk, hogy hamarosan jelentkezem a listával. Ezen túlmenően Papcsák Ferenc felajánlotta, hogy a titoktartási kötelezettségek betartásával tájékoztatni fog mindenről, amiről lehetséges.

Ezután még szóba hoztam, hogy a jövőben a jegybank profitjáról döntő szabályokat újra lehetne gondolni. Jelenleg a jegybanki igazgatótanács dönt arról, hogy mire használják fel a profitot. Tehát nem a tulajdonost képviselő miniszter. Olyan ez, mintha egy részvénytársaság profitjának sorsáról nem a tulajdonosokat képviselő közgyűlés döntene, hanem a vállalatot vezető menedzsment. A jegybankban azért van ez máshogy, mert eddig a jegybanki függetlenség egyik garanciájának tekintették. Senki nem gondolta, hogy valaki egyszer ennyire vissza fog élni ezzel…

Az ilyen vizsgálatok legfontosabb tulajdonságának a nyilvánosságnak kell lennie. Természetesen a blogomon (és minden más csatornán) folyamatosan informálni fogom a közvéleményt mindenről, amit megtudok a vizsgálatokkal kapcsolatban.

Én komolyan gondolom az alapos és pártatlan vizsgálatot. Ezért mindent megteszek. De színjátékban nem fogok részt venni. A tegnapi beszélgetés jó kezdet. Meglátjuk. A puding próbája az evés.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook oldalamhoz és kövesd későbbi bejegyzéseimet is:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://papalevente.blog.hu/api/trackback/id/tr298079672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása