Pápa Levente blogja

Miért nem kattant még a bilincs a Quaestor-csalón?

2015. március 19. 10:54 - Pápa Levente

Off-shore számlákra menekítik az emberek pénzét?

Nem kétséges, hogy a mostani pénzpiaci fejlemények úgy fognak bevonulni a magyar történelembe, mint a Nagy Fideszes Brókerbotrány. Ami ráadásul meg is fogja ingatni a mostanra már úgyis megtépázott Fidesz társadalmi támogatottságát, mert átüti az emberek ingerküszöbét és nyilvánvalóvá tesz összefüggéseket számukra. Ebben lesz segítségükre ez a mostani cikksorozat is. Igen, cikksorozat, mert annyi borzalmas következménye és részlete van ennek a mostani botránysorozatnak, hogy nem fér el egyetlen posztban. A harmadik részben magát a Quaestor csoportot vizsgálom és a büntetőjogi- illetve a politikai felelősséget.

screen-capture-7.jpg

Vajon ki lehetett a csalás értelmi szerzője, ki volt a kivitelezője és legfőképpen hol van az emberektől ellopott pénz? - teszi fel az utca embere teljesen jogosan a kérdést.

Mielőtt erre válaszolok, egy gyors fejtágításra van szükség a Quaestor-csoportot illetően. Elsőre bonyolultnak tűnik a cégháló, de igazából nem az. A csalás szempontjából három céget kell megemlíteni: a kötvények kibocsátóját (Quaestor Financial Hrurira Kft.), a kötvények forgalmazóját (Quaestor Értékpapír Zrt.) és a kötvénypénzek felhasználóját, a haszonélvezőt (QUAESTOR Pénzügyi Tanácsadó Zrt.). A harmadik cég, a QUAESTOR Pénzügyi Tanácsadó Zrt., a cégbirodalom feje, a többi cég ennek a cégnek a tulajdonában van. Ennek a cégnek viszont egy Lichtensteinben bejegyzett off-shore cég, egy bizonyos INSULA Management Establishment a tulajdonosa. Erről az off-shore cégről viszont semmit sem lehet tudni. Hmm. Szóval a Quaestor profitja és pénzei végül is egy átláthatatlan külföldi off-shore számlán tűnnek el.

Mi is történt valójában? Azt már tudható, hogy a csalás, mint esemény, a forgalmazónál történt, 150 milliárd forintnyi nemlétező, fiktív kötvény, vagyis a semmi eladásával. Erre a plusz 150 milliárd forintnyi kötvényre nem volt jegybanki engedélye a cégnek, csak az eredeti 70 milliárdos kötvényprogramra. Ha a semmit vették meg az emberek, akkor nyilvánvalóan csalás történt, és az eredeti szerződéseket semmisnek kell tekinteni. A magyar jogszabályok szerint semmis szerződések esetén az eredeti állapotot kell helyreállítani. Azaz vissza kell adni az embereknek a pénzt. Ezért pedig a cégcsoport teljes vagyonával felel. Mivel az érintett cégek tulajdonosa a QUAESTOR Pénzügyi Tanácsadó Zrt., ezért meg kell akadályozni, hogy a továbbiakban ebből a cégből az off-shore tulajdonosához menekítsék ki a társaság vagyonát. Ehhez az kell, hogy az emberek pénzének védelme érdekében azonnal csődvédelmet kell elrendelni, csődbiztost kinevezni a cég élére, aki átveszi a cég vezetését, hogy az ő engedélye nélkül ne lehessen elutalni a cégből pénzt. A csődvédelem egy olyan jogintézmény, aminek célja a betétesek és befektetők pénzének védelme. Ilyenkor leáll a cég működése, nem lehet új tranzakciókat indítani, felmérik a cég vagyonát és elkezdik visszafizetni egy ún. kielégítési rangsorban a befektetők pénzét. Először a kisbefektetők pénzét kell visszafizetni, magyarán egy ilyen csődvédelemmel alapvetően a kisbefektetők pénze lenne megvédve. 

Szóval ki lehetett a Quaestor-csaló? Ehhez egészen egyszerűen meg kell vizsgálni, hogy a cégekben kik a cégjegyzésre jogosult személyek. Sőt, mivel a többi cég tulajdonosa a QUAESTOR Pénzügyi Tanácsadó Zrt., elég, ha ennél a cégnél vizsgálódunk. Elég, ha felcsapjuk a cégbírósági adatbázist és máris jön a válasz.

Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt.Képviseletre jogosult: 3 fő 

Tarsoly Csaba 

Tarsolyné Rónaszéki Erika

Tarsoly Vince 

Szóval a Tarsoly család. Micsoda meglepetés. A jegybanknak és a nyomozó hatóságoknak ezek közül kell kiválasztaniuk a Quaestor-bűnöző(ke)t. Nem nehéz, szerintem. 

De hova került ez a 150 milliárd forint? Kihez utalta el ezt a forgalmazó? A kötvények kibocsátójához? Akkor Ő nem vette észre, hogy háromszor annyi pénzt kapott, mint amennyi járt neki? Esetleg valahova máshova? De milyen jogcímen? Ezt a furcsa utalást pedig nem vette észre egyetlen vezető beosztású személy sem, akinek az engedélye szükséges a pénzmozgásokhoz? Vagy inkább tudtak róla, ezért nézték el? Nem túl bonyolult kérdések ezek, a Buda-Cash ügyben két hét sem kellett a nyomozóknak a hasonló kérdések megválaszolásához és így a szereplők meggyanúsításhoz és letartóztatásához! Nem hiszem, hogy a nyomozó hatóság hirtelen olyan ügyetlenné és tudatlanná vált volna, hogy a technikailag hasonló módon elkövetett Quaestor-csalás ügyében ne lenne képes ugyanennyi idő alatt ugyanezen adatok birtokába kerülni. Ameddig nincsen csődvédelem a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. szabadon tud az off-shore tulajdonosának utalni pénzt, el tudják tüntetni az emberek pénzét. Ha ilyen kimagasló kockázatok vannak, hogy off-shore cégekben tudják eltűntetni az emberek pénzét, akkor vajon miért nincs még csődvédelem és miért nincs még bilincsben a Quaestor-csaló?

Emiatt jogosan merül fel mindenkiben a kérdés, hogy melyik Fideszes főember védi a Quaestor-csalót a letartóztatástól? Ki akadályozza a nyomozást?

  • Rogán Antal frakcióvezető, akivel a bevándorlási kötvények ügyében kötött zsíros üzletet a cégcsoport?
  • Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki régi cimborája a cégcsoport legelső emberének?
  • Vagy esetleg maga Orbán Viktor miniszterelnök, akit fociügyi szerelem köthet a cégcsoport legelső emberéhez?

Ezeknek az embereknek nyilvánosan színt kell vallaniuk, hogy szerintük le kell-e tartóztatni a Quaestor-csalót! 

Orbán Viktor már válaszolt is. Kijelentette, hogy mindenképpen meg kell védeni a győri labdarúgást. A győri labdarúgást. Nem az emberek pénzét, hanem a győri labdarúgást. Ebben minden benne van. 

Egy olyan országban, amit az Együtt akar felépíteni:

  • Azonnal bűnügyi nyomozást fogunk elrendelni ilyen esetekben, és az elkövetőket elfogjuk
  • A kisbefektetők védelme érdekében csődvédelmet fogunk elrendelni és megakadályozzuk, hogy off-shore számlákra menekítsék az emberek pénzét, ahonnan már nem lehet előkeríteni azokat
  • Továbbra is teljes vagyoni felelősség fogja terhelni a pénzügyi bűncselekmények elkövetőit.
  • A felelős ellenőrző hatóságok vezetői távoznak posztjukról.

Az Orbán rezsimben semmi sem fog történni. Nem követelek én semmit ezektől. Nem kérek én semmit ezektől. Mert az egész rendszer az övék. Orbáné, Matolcsyé, Rogáné. Menthetetlen, javíthatatlan. Velük nincs együttműködés. Ezek lopnak.

De tőletek, akik ezt a cikket olvassátok, tőletek kérek valamit. Ti tudjátok csak lebontani ezt a rákos fertőt, ami elburjánzott idehaza. Azt kérem tőletek, hogy senki ne szavazzon ezekre. Úgy tudnak elmúlni.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook oldalamhoz és kövesd későbbi bejegyzéseimet is:

37 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://papalevente.blog.hu/api/trackback/id/tr1007283241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Quaestor csaló · http://quaestor.blog.hu 2015.03.19. 15:04:41

40 év BÖRTÖN ! Itt jóval nagyobb átverés történt mint a devizahitelesek esetén, tehát az állam fizet ! QUAESTOR : Itt KŐKEMÉNY CSALÁS történt ! Nem a ' 'magasabb kockázat vállalásáról'' szól a történet hanem példátlan soktízmilliárdos CSALÁSRÓL! A bankrablókat is amikor megtalálják, a pénzt visszaadják a tulajdonosnak. Itt a bankrablásnál is SOKKAL SÚLYOSABB RABLÁS történt és tudjuk ki követte el ! Mire várunk hát?? Szabadon pöffeszkedve sétálgat a RABLÓ? A mi pénzünkön?? Ez minden képzeletet felülmúl !!! A kamatokat nem kérjük,azt megtarthatja ez a Szarláda bónuszként. De az ELLOPOTT pénzt visszakérjük,mivel ez az egész VILÁGON így működik !!!

CSENDES 2015.03.19. 15:50:30

A helyzet az, hogy bizonyos "városi legendák" szerint úgy követték el a csalást a kötvények kibocsátásakor és forgalmazásakor, hogy ugyanazon sorozatszámra feltüntettek /A , /B-t sorozatban részt vevő számokhoz. Kb. így már érthetővé is válik, hogy a 70 milliárd helyett hogyan is lett mintegy 220 milliárd értékű kibocsátás. Ez pedig a legpitibb csalás, nem kőkemény, bár eredményét tekintve igen, de bizony piti bűnözők követték el.

mzsolexy 2015.03.19. 23:30:16

Sok komcsi duma!! Hogy lehet ilyen újságírói szöveget megengedni!!! Még pár évig szívni fogtok Rabló szocik!!

ebella 2015.03.20. 04:03:50

@Quaestor csaló: Éppen nem így működik a világban sem. Ha átbasztak, soha nem kapod vissza a pénzt. Ne gyerekeskedj! Aki nem tanult a baumag ügyből, azon nem lehet segíteni. Nyeled le, ahogy más is!

Az állam meg miért is fizetne? Mert te hülye vagy?

babbaba 2015.03.20. 04:05:51

@Quaestor csaló: Még hogy az állam? Én fizessek, mert te sok kamatot szerettél volna?

nu pagagyí 2015.03.20. 07:00:23

@mzsolexy: Nincs itt semmiféle komcsi duma. A poszt arról szól, hogy eltűnt 150 milliárd, ismert az elkövető, ismertek az elkövető politikai és üzleti kapcsolatai, az állambácsi meg úgy csinál, mintha nem történt volna semmi.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.03.20. 08:23:40

@Quaestor csaló: Az állam nem tud fizetni. Az adófizetők tudnák kifizetni a kormány transzferével azt a pénzt, amit valaki elbukott, mert hitt a 6% feletti kötvényhozamban, ebben a kamatkörnyezetben. Ez aztán nagyon igazságos lenne.

kissiú 2015.03.20. 08:46:18

@babbaba: @Vállalhatatlan fordulat:
Szó sincs róla, hogy az állam fizessen. Csupán annyit kérünk, ne hátráltassa a nyomozást és a felelősök letartóztatását, de akadályozza meg a még meglévő pénz offshore-számlákra mentését. Olyan nagy kérés ez, kedves adófizető társaim? No persze ha saját maguk is sárosak benne, akkor nem csodálkozom a fentiek elmaradásán.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.03.20. 08:50:04

@kissiú: Nem, ez nem nagy kérés sőt jogos. De amire válaszoltam, abban nem ez volt.

Az államnak is rengeteg pénzt fizetünk azért, hogy biztosítsa a jogainkat és a biztonságunkat. Nem tűnik úgy, mintha a jelenlegi kormány által irányított szervek túl jól végeznék a dolgukat, pedig a beszedett adó több, mint korábban.

Brix 2015.03.20. 09:36:36

Itt arról van szó, hogy az állam asszisztált egy csalássorozathoz... Egyedül a kormány utasíthatta az MNB_t hogy megengedjen minden disznóságot a Qaestor és a Budacash esetében is. A nyílt titok volt pl, hogy 20 éve zsebbe fizették az alkalmazottaikat , mégsem történt semmi, idáig...a kötvénykibocsájtás szintén gyanús körülmények között zajlott...
A Quaestor tulajok már kimenekítették a készpénzt az országból , az ingatlanvagyon meg ki lesz vásárolva , fillérekért a , stróman cégeken keresztül...

vincsi 2015.03.20. 09:38:30

Miért nem csinálnak már valamit?
Megvárják mig az összes pénzt eltüntetik az offshor cégeken keresztül?
Megint a kis emberek szívják meg?
Hol van már végre az igazság?

recommented 2015.03.20. 09:52:06

@Quaestor csaló:

Mikor tanulja már meg végre mindenki, hogy a befektetések nemcsak haszonnal, hanem kockázattal is járhatnak? Nagyon helyes, hogy említetted a bankbetéteket, ott kevesebb hozammal jóval kevesebb a kockázat is (kis összegnél gyakorlatilag 0).

recommented 2015.03.20. 10:00:28

A cikkhez: erősen hangulatkeltő.
Egyelőre senki nem tudja pontosan, mi történt. Blindre pedig nem verünk bilincsbe jogállamban senkit.

A brókerbotrány pedig se nem fideszes, se nem MSZP-s brókerbotrány. Mindkét pártnak megvan benne a felelőssége és mindkét pártnak megvannak a kapcsolatai. Ugyanazt a hisztérikus, csúsztatásokkal teli, demagóg kommunikációt nyomod, mint a kormányzat. Nyugodj meg, nem fogok a Fideszre szavazni. De sajnos rátok sem, mert nem látom köztetek a különbséget.

nu pagagyí 2015.03.20. 10:08:58

@recommented: Némileg alaposabb a gyanú, mint mondjuk Hagyó, Simon, Hunvald ügyében, amikor éppen valamelyik választás előtt, bemondásra, azonnal láncraverték a gyanúsítottakat. Jelen esetben maga az MNB illetékese közölte, hogy illegális kötvénykibocsátásokat hajtott végre Tarsoly elvtárs (csillagászati értékben), a befolyt pénz meg eltűnt.

Kerek négyszög 2015.03.20. 10:51:11

Mivel itt az állami felügyelet tudtával folyt a bűncselekmény, egyértelmű hogy az államnak kell anyagi felelősséget vállalni. (A Concorde alapkezelő vezére már nyilatkozott, hogy őket is olyan mélyen átvilágítják, hogy kizárt dolog, hogy nem tudták volna mi folyik. És nem csak 5 évente van ellenőrzés mint az elterjedt, folyamatos a monitorozás). Mint bárkinek aki felelős valamiért. Lehet itt jönni a magas hozamok szöveggel, de ha az állami felügyelet nem aszisztál a lopáshoz, nincs magas hozamú Q kötvény sem. Sokan egyébként összekeverik a bef. alapokat a pénzügyi szolgáltatókkal, ahol a kamatmarzsból élnek mert továbbhitelezik a betétesek pénzét, tehát az alapkamatra mutogatás itt nem releváns. A nyugdíjpénztárak sorra hozzák a 10% körüli hozamokat teljes biztronsággal, és más alapok is bőven többet teljesítenek, tehát a 6-7% nem gyanúsan magas hozam.
A befektetőket meg megvádolni azért mert bűncselekmény áldozatai lettek, végképp aljas gondolat. Az állami felelősség egyértelmű, érzik ezt az MNB-nél is, mert már előre mosakodtak. Érdekes, ha egy multinál nem annyiért árulnak egy terméket mint az megjelent az akciós újságba, perceken belül le tudnak csapni és büntetni. Százmilliárdokat lopni azt lehet éveken keresztül. Mire föl fizetjük az adónkat az államnak?

Trackers 2015.03.20. 11:07:42

Kedves Levente ..

A "Nagy Fideszes Brókerbotrány" mint kifejezést ezidáig csak a te blogodban olvashattuk igaz, rögtön két bejegyzésben is. AZt nem tudom, hogy milyen ráhatásod van a magyar történelem könyvek szerkesztését illetően, de gyanítom ez így kevés lesz.

Hisz 3-ból kettő bedőlt brókercég ezidáig leginkább azokkal az MSZP-sekkel hozható kapcsolatba, akikkel te lelkesen öüsszefogsz.
Egy meg a Fidesszel.

A valóság ettől egyszerűbb.
A tetves bankárcégek 80%-a csal lop és hazudik, a kisebbek között.
Kilóra megvettek pár MSZP-st és Fideszest, akik törvényt módosítottak a kedvükért.

Netuddki. 2015.03.20. 11:59:32

Hol a pénz? Egy része a fideszes "elit" zsebében. Na, ezért nem kattant...

Netuddki. 2015.03.20. 12:00:50

@Kerek négyszög: Szerintem ne keverjük az államot pár fideszes csirkefogóval...

2015.03.20. 12:01:14

@recommented:

"Egyelőre senki nem tudja pontosan, mi történt. Blindre pedig nem verünk bilincsbe jogállamban senkit. "

Hogy lehet ilyen hülyeséget írni?
Szerinted hány előzetes letartóztatásnál lehet pontosan tudni, hogy mi történt?

gigabursch 2015.03.20. 13:26:33

Jujjujjuj. Az utolsó két bekezdésig még érdekes is volt.
De a ti Együtt-etekből köszönöm nem kérek.
Mert az csak zsák a foltját...

csak egy néző 2015.03.20. 13:29:57

@mzsolexy:
Az látszik, hogy anyád csak lustaságból tartott meg, mert messze volt a dögkút.

csak egy néző 2015.03.20. 13:35:52

@babbaba:
" Még hogy az állam? Én fizessek, mert te sok kamatot szerettél volna?"
Én fizessek, mert te alacsonyabb kamatú, kedvezőbb svájci hitelt vettél fel, hogy jobban járj?

Steve123 2015.03.20. 13:46:53

Érdekes, hogy se a kormány, se az ellenzék nem foglalkozik sokat a Quaestor kötvényeseivel. A média is az új hírekkel van elfoglalva. Senki sem kérdezi, hogy miért voltak az ellenőrző hatóságnál vakok. Vagy miért néztek félre? Semmi hírt nem lehet tudni a vizsgálatról, se arról, hogy mekkora része van meg a pénznek. :(

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2015.03.20. 13:48:57

@babbaba: Ebben az esetben halkan jegyzem meg csak, hogy a devizahiteleseket minek is kellett megmenteni. Mert sokat akartak keresni az alacsony kamaton, hogy jól túlfogyasztassanak. Mert mindkét eset elégé az alma - alma effektus. Amúgy az állam ne is kártérítésen senkit nem ez a dolga. Van ott a tulajdonosok között egy pár milliárdos, azok mehetnek a híd alá, vagyis inkább börtönbe és máris meg van egy része a pénznek. Az összes vagyontárgyat amit a cégcsoport birtokol eladni a picsába, abból is jön valami. A tőkét jelentős részét nehezen de talán össze lehet szedni, hogy legyen olyan 70-80%-os kártalanítás.

Másrészt egyértelmű mi történt ez is egy piramis játék még jó régről indulva. A Questpr befektetése egy lófaszok, értéktelenek, a pénz egy részét hülyén befektették másik részét ellopták, a maradékból meg szépen fizetgeték a régebbi követeléseket. Lassan mondom, hogy mindenki megértse Questor ügy = PILÓTA JÁTÉK = BŰNCSELEKMÉNY, (napnál világosabb) a tulajdonosok tudta nélkül kivitelezhetetlen, vagyonuk ebből a játékból született ergó elkövetők. Következtetés börtönbe midet mivel az elkövetés értéke kimagaslóan nagy az elrejtőzés (érsd elhúznak pénzzel mindennel a fenébe) magas, így előzetes letartóztatás is indokolt.

Aztán a bíróságon majd lehet egyezkedni, hogy hány évet is ér a dolog. De a Postabank és P. Gábor óta én már nem bízok a magyar joghatóságban gazdasági bűncselekmények esetén. Itt sem lesz máshogy, Questor ügy = semmi nem lesz mindenki megússza a befektetők majd kapnak némi koncot, szigorúan az állami vagyonból és mindenkinek kuss nincs itt semmi látnivaló tessék szépen oszolni.

Következmények és törvényesség nélküli bannán köztársaság vagyunk, és sajnos a Fidesz alatt csak még inkább maffiaországá váltunk. Vannak akik mindent megtehetnek, lophatnak bűnözhetnek, akár mit elkövethetnek szerintem még az emberölést is, és vagyunk mi akiket még egy eldobott szalvéta miatt is deportálni lehet akár a Gulágra is. Ez Magyarország a 21.században, ez a szép új országunk, ez a NER ez kellett nekünk marháknak hát élvezze mindenki.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2015.03.20. 13:51:46

@recommented: Így van és a hitelt is ilyen, de nem itt abszurdisztánban.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2015.03.20. 14:00:02

@Trackers: "....A tetves bankárcégek 80%-a csal lop és hazudik, a kisebbek között..."

Nem ezek nem bankár cégek, hanem maffiózók fedett vállalkozásnak és befektetési cégeknek álcázott, pénz lopásra berendezkedett szervezetei. Itt semmi köze nincs a bankoknak és a bankároknak ehhez. Ezek sima piti bűnözök akik lejattoltak rendszeresen a hatalomnak, hogy csöndben tovább lophassanak a magyar emberektől. De szerintem még van a piacon ilyen szervezett, azok majd később buknak, ne higgye senki, hogy itt és most elfogytak a jattoló bűnözők a piacon. Itt pedig nem csak a FIDESZ a felelős hanem az elődök is hiszen 20 vagy annál hossza ideje tartó csalássorozatról van szó több esetben is. (FIDESZ, MSZP, SZDSZ, KDNP, FKGP, MDF, MDNP, MIÉP soroljam még)

titanmanus 2015.03.20. 14:15:28

@ebella: a Befektető-védelmi Alap (Beva) 20.000 euróig vállalta a BudaCash károsultak kifizetését is számlaszámonként, tehát HOGYNE fizetne az állam!!! Itt is áll a 20.000 EUR kártalanítás, csak ugye Questor esetén egyetlen számlaszám van, amin egyedül keletkezett az összes kár. Így 150Mrd esetén a 20.000eur vigaszdíjnak is kevés.

titanmanus 2015.03.20. 14:21:20

@Brix: szerintem is. Az is milyen már, hogy a letelepedési kötvényből befolyó milliárdok is offshore cégek számláira mennek!?! Nem ám MNB-hoz vagy legalább egy átlátható magyar céghez.. áhh.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.03.20. 14:30:33

"Egy olyan országban, amit az Együtt akar felépíteni:"

Na, ezt kár volt... :(

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2015.03.20. 14:45:19

nyomozást fogtok elrendelni?
valóban?kezivezerelt rendőrség?

nu pagagyí 2015.03.20. 15:19:24

@FILTOL: Azzal nincs gond, ha a kormány utasítja a rendőrséget/ügyészséget, hogy vizsgáljon ki valamilyen gyanús dolgot, amennyiben nem rendeli meg egyúttal az eredményt is. Mondjuk így: miért nem kattan a bilincs?

Quaestor csaló · http://quaestor.blog.hu 2015.03.20. 18:58:23

Mondhatjuk akkor úgyis , ha valakinek nem tetszik a ' fizet' szó, hogy az Állam visszaadja azt amit ellopott a felügyelete alá tartozó Quaestor segítségével. Csak szimplám vissza kell adni amit elloptak. Ezen mi nem érthetó? Tehát az Álla nem segít, csak visszaadja a lopott cuccot.

Quaestor csaló · http://quaestor.blog.hu 2015.03.20. 19:01:18

Egyébként én úgy rákattintanám azt a bilincset hogy letörne a keze.

zöldszamár 2015.03.21. 16:39:12

Az MNB (PSZÁF) mulasztása az elmúlt 5 évben:
1 2010. áprilisában a PSZÁF vizsgálata tényszerűen megállapította, hogy a Quaestor kötvényprogramja az ügyfelek megtévesztésén, tisztességtelen kereskedelmi tevékenységen alapszik, de ezt nem függesztették fel, engedték a továbbiakban is működni.
2.2013-ban általános ellenőrzést végeztek a cégcsoportnál, ami semmilyen kockázati, bűncselekményre utaló tényezőt nem tárt fel.
3. 2014.novemberében a kötvénykibocsátás engedélyezése előtt ismét vizsgálni kellett a céget, ami kockázati, bűncselekményekre utaló tényeket nem tárt fel, a 10 milliós törzstőkéjű Quaestor Hruria 70 milliárdos kötvénykibocsátását sem találták kockázatosnak.
4. 2014. decemberében engedélyezték a Quaestornak a Creding Bank megvásárlását, a bankengedélyt megelőző vizsgálat semmiféle kockázati, bűncselekményre utaló tényezőt nem tárt fel.
5. 2015. március 9-én egy röpke adatgenerálással példátlanul nagy értékű, 150 milliárdos( ! ) fiktív kötvénykibocsátásra "bukkantak", de nem helyezték csődvédelem alá a cégcsoportot, hogy védjék a befektetők érdekeit, értékeit (csupán a futball részleget), Tarsoly Csaba azóta is szabadon jár és intézkedik.
6. 2015. március 17-én, egy héttel a csődjelentés után Varga Mihály miniszter azt fejtegette, hogy tulajdonképpen nincs is szükség ilyen cégekre, tartsák az emberek állampapírokban a megtakarításaikat.
Namármost ha ez a kedves Tarsoly család, Csaba, Erika meg Vince csak úgy elvarázsoltak 150 milliárdot(!) az MNB meg a NAV előtt, akkor a Wahl street farkasa kiscserkész hozzájuk képest.
Az én konteóm szerint lenyúlták korábban a magány-nyugdíjpénztárat (300 milliárd), most meg a kisbefektetők kispénzeit (BudaCrash+Quaestor=300 milliárd). Valamit az OBA meg a BEVA visszapenget a nyomorultaknak oszt jó napot.

csak egy néző 2015.03.21. 18:04:06

@zöldszamár:
Bezzeg Simont azért a 250 milláért a "közmédia" óránként mutogatta, ahogy rövidpórázon vezetgetik ide-oda.
Mészáros gázos zseni, aki este csak úgy talál több, mint egy milliárdocskát és azt sem tudja, hogy hány cége van, most meg ez a Tarsoly család simán mászkálhat, mellékesen megmentendő falábú focistákat és akkor a felcsuti paraszt képes azt mindani, hogy, ha rajta múlna, már bilincs lenne több emberen, gondolom azokon, akik nem tejeltek nekik rendesen.
süti beállítások módosítása